Állami költségvetés - 1905
Kereskedelemügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. KERESKEDELEMÜGYI MINISTERIUM 1905. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ ÉS JELENTÉS AZ 1904. ÉVI XIV. TÖRVÉNYCZIKKEL ENGEDÉLYEZETT BERUHÁZÁSOKRÓL
55 Az ezen kimutatásban foglalt tételek közül azokat, a melyek az 1904. évi hasonló tételektől eltérnek, a következőkben indokolom: Az iparoktatási intézetek fölötti szakfelügyelet költségeire az eddigi 4.000 Kval szemben 8.000 Kt irányoztam elő, mert most már az egész esztendő szakfelügyeleti költségeiről kellett gondoskodnom, holott az 1904. évi előirányzatban szereplő 4.000 K csupán a tanév első négy hónapjának megfelelő költségrészletet tette ki. Ezen emelkedéssel szemben ugyanoly összeggel csökkentettem a tanulmányi ösztöndijak rovatát. Emelkedést mutat továbbá a nagydisznódi szövőipari szakiskola is 1.000 Kval. Nagydisznód község százados és még ma is jellegzetes gyapjuszövő ipara igen alkalmas talajt szolgáltat egy szélesebb alapra fektetendő szakiskola czéljaira. Az iskolának az lesz ott a hivatása, hogy megmentse ama régi, meghonosodott iparágat, mely ujabban csak azért hanyatlik, mivel a fogyasztás mostani igényeihez nem tud alkalmazkodni Az állami közbelépésen kivül az ottani érdekeltség áldozatkészsége folytán ezen iskolának teljesen modern, gyakorlati szakiskolává való átalakitása biztositva van, melynek feladata az lesz, hogy a gyapjúfonásnak és szövésnek legyen külön szakiskolája, a milyen az országban még nincsen. Ugyanezen rovaton emelkedik a békéscsabai iparos-otthon 2.500 Kval. Ezen fontos, de még csak fejlődésben levő intézet fentartója Békéscsaba községe, mely e czélra külön épületet akar emelni, miben évi 2.500 Kval kivánom támogatni. Végül emelkedik 600 Kval a kereskedelmi szaktanfolyamok segélyezésére felvett összeg a kereskedelmi alkalmazottak egyesülete által Budapesten rendezett tanfolyamnak ily összeggel történt segélyezése következtében. Ezen módositásokon kivül ezen a rovaton még egy egészen uj tétel is fordul elő: továbbképző szaktanfolyamok iparosok részére, mely czélra az előirányzatban 20.000 K van felvéve. A legtöbb iparoktatási intézeten eddig is fenállottak különböző szaktanfolyamok a gyakorlatban működő iparosok, illetőleg segédek részére. Ezek a már emiitett kazánfűtői és gépkezelői tanfolyamok kivételével tovább is fen tartatnak és a mennyiben a viszonyok erre nézve kedvezők, ujabb ily tanfolyamokat is szándékozom rendeztetni. A tulajdonképeni ipariskolák a dolog természete szerint csak az ifjú tanulók számára valók, de ebből a már kenyérkereső felnőtt iparosok kiképzésére semmi haszon nem háramlik. A külföld példái mutatják, hogy a gyakorlatban már működő iparosoknak továbbképzése igen szép sikerrel jár. Hogy tehát ezek a felnőtt iparosok is a technika ujitásaival megismerkedjenek, melyeket az egykorú tiatalság ugyanakkor az iskolákban tanul meg, részemről a gyakorlatban működő iparosok szakszerű és rendszeres továbbképzésére szintén nagy súlyt kivánok helyezni.