Állami költségvetés - 1904
Földmivelésügyi ministerium - INDOKOLAS A KIRÁLYI FÖLDMIVELÉSÜGYI MINISTERIUM 1904. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
50 emiitett átvágás által elmetszett folyókanyart az árvizlefolyás útjából is kizárni, ez azonban vizszinemelkedés előidézése nélkül csak ugy foganatosítható, ha az átvágás balparti hullámterén levő magaslat megfelelő mérvben leásatik. A mennyiben az elmetszett folyókanyar teljes kizárásához egyéb fontos érdekek is — nevezetesen a második alföldi transversalis közutnak a leghelyesebb irányban való vezethetése és az átvágás illetve folyókanyar mentén fekvő mintegy 8.000 kat. holdnyi terület ármentesithetése — fűződnek, a hullámtér leásás 594.000 Kval előirányzott munkálatait végrehajtani szándékozom. 5. A tiszai állami kotrótelep működésben tartására 700.000 Kt vettem fel. III. A Morva. Á Morva folyónak az egységes tervek értelmében való szabályozására 200.000 Kt irányoztam elő, mert most már biztos reményem van, hogy az oszti'ák kormánynyal folyamatban levő idevágó tárgyalások rövid idő alatt befejezésre jutnak s a munkák 1904. évben meg fognak indittatni. IV. A Vág. A Vág folyó szabályozására 300.000 Kt vettem fel, a mely összegben benfoglaltatnak azok a partbiztositási és mederrendezési munkálatok költségei is, melyek e nagy esésű folyón állandóan felmerülnek. V. A Dráva. A Dráva folyónak a torkolat és Barcs közti szakaszán az egységes tervek szerint végrehajtandó szabályozási munkákra 500.000 Kt irányoztam elő. VI. A Mura. A Mura folyónak az osztrák határral közös szakaszán eszközlendő folytatólagos szabályozására valamint sürgősen szükséges partbiztositásokra 70.000 Kt irányoztam elő. VII. A Száva. A Száván kisebb szabályozásokra 40.000 Kt vettem fel. VIII. A Bega. Az Alsó-Bega megkezdett szabályozására, illetőleg hajózhatóvá tételének folytatólagos munkálataira 390.000 Kt irányoztam elő. IX. A Szamos. A Szamos folyó Szatmár-csengeri szakaszainak folytatólagos szabályozására és a kómlod-tótfalvi szakasz rendezésére 100.000 Kt irányoztam elő. X. A Bodrog. A Latorcza alsó szakaszának megigazitására irányuló mederszabályozási munkálatok folytatására, 60.000 Kt irányoztam elő.