Állami költségvetés - 1903
Kereskedelemügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. KERESKEDELEMÜGYI MINISTERIUM 1903. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ ÉS JELENTÉS AZ 1897. ÉVI XXI TŐRVÉNYCZIKK ALAPJÁN ESZKÖZÖLT BERUHÁZÁSOKRÓL
39 alapján az V., illetve VI. fizetési osztályok első fokozatába soroztattak, a mi mellett egyébként, tekintve az érdekelt két tisztviselő régi, érdemes szolgálatait, méltányossági okok is szólottak. Az e czélra igénybevett összeg részben a fizetések és lakpénzek, részben az átmeneti fizetések tételeit terheli, mig 500 Kval emeltem a muzeum felügyelőbizottságával kapcsolatosan felmerülő Írásbeli teendők következtében a havi és napidíj ások tételét. Ezzel kapcsolatban megemlítem, hogy az intézet személyzeti létszámában — megtakarítás czéljából — az V. fizetési osztályba sorozott állást, a számtanácsosi állást, valamint egy segédtiszti állást, ha ezek az állások megüresednek, többé betölteni nem kívánom, miért is az ezen idővel megszüntetendő állásokkal kapcsolatos fizetéseket és lakpénzeket az átmeneti fizetések tétele alatt vettem fel. A dologi kiadások rovatán az előző évvel szemben mutatkozó csökkenés abban találja magyarázatát, hogy a muzeum ez idő szerint túlnyomóan iparfejlesztési szolgálatot teljesítvén, a muzeum korábbi, más irányú működésével kapcsolatos kiadások egynémelyike, mint például a hirdetések költsége megtakarítható s amellett azoknak az eszközöknek költségei, melyek az iparfejlesztési szolgálat intenzivebb ellátása érdekében szükségesek, az iparfejlesztési hitelből fognak fedeztetni. 2. rovat. Iparfejlesztés. Az 1902. évben rendelkezésemre bocsátott 1,900.000 Kval szemben e rovaton 1903-ra 2,300.000 K engedélyezését kérem — vagyis kereken 400.000 Kval többet. E többlet ugyan alig felel meg a tényleges szükségletnek, de az államháztartás érdekeire való tekintettel, meg kell azzal elégednem s czélzataim megvalósítását, a tényleg rendelkezésemre álló anyagi eszközök keretében fogom megkísérlem. Az emiitett többlet annál szerényebb, mert az 1903. évre előző évi engedélyezések által az 1902. év szeptember havának második feléig már közel másfél millió van lekötve. Súlyosbítja a helyzetet az a körülmény, hogy az ipar- és kereskedelmi alap jelenlegi pénzálladéka, mely iparfejtesztési czélokra szabályai értelmében a hiteladomány pótlásakép igénybe vehető volna, ez idő szerint ugyancsak előzetes engedélyezések által csaknem teljesen le van kötve — s némi gyarapodása csakis az alap időközi mérsékelt jövedelméből várható. Figyelembe véve már most azokat a feladatokat, a melyek teljesítésére ez a hitel szolgál, úgymint: gyári vállalatoknak, a melyek lényeges fogyasztási czikkek termelésével foglalkoznak és a melyek az országban megfelelő termelési előfeltételekkel bírnak, keletkezését pénzsegélyekkel előmozdítani, létező ily gyártelepeknek fejlesztése és consolidálása, a kisipar versenyképességének előmozdi-