Állami költségvetés - 1903

Kereskedelemügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. KERESKEDELEMÜGYI MINISTERIUM 1903. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ ÉS JELENTÉS AZ 1897. ÉVI XXI TŐRVÉNYCZIKK ALAPJÁN ESZKÖZÖLT BERUHÁZÁSOKRÓL

34 A nagydisznódi szövőipariskolának újjászervezésén a helyi érdekeltség, mely az intézetet fentartja, már évek óta dolgozik; az ottani posztó szövő szövetkezet egész vagyonát, mintegy 70.000 Kt ajánlotta fel az intézet tovább fejlesztésére, mely évszázados hagyományokon felépült iparágat van hivatva fellendíteni. Ily áldozat­készség biztosítja az iskola fejleszthetőségének lehetőségét, a népesség igazi hajla­mainak megóvása és képzése pedig részemről oly mértékű segélyezést tettek szük­ségessé, hogy az intézet évi fentartási költségei kellőképen biztosíttassanak. A másik államilag segélyezett intézet az orosházi I. Ferencz József tanoncz otthon, teljesen uj intézmény, melyet Thék Endre budapesti gyáros I. Ferencz József Ő császári és apostoli királyi Felségének születési napja hetvenedik évfordulója emlékére létesített, oly czélból, hogy ebben a fiatal iparos nemzedék a szülői házat helyettesítő gondos felügyeletben és nevelésben részesüljön. A hazafias és példás áldozatkészség, melylyel az alapító ezen intézetet életre hívta, a fontos czéi, melyet ezen intézet a maga körében is az iparos nevelés tekintetében hivatva van betölteni, szükségessé tették, hogy fentartása, illetve fejlő­dése a kereskedelemügyi táreza részéről évi 2.000 K segélylyel előmozdittassék. Egyebekben az iparoktatási hitel ezen rovata az 1902. évre megállapítotthoz képest, nem változik és az 1903. évre előirányzott 98.200 K a következő kimuta­tásban feltüntetett czélokra szolgál:

Next

/
Oldalképek
Tartalom