Állami költségvetés - 1903

Belügyministerium - INDOKOLÁS A MAGYAR KIRÁLYI BELÜGYMINISTERIUM 1903. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

14 A marosvásárhelyi állami kórháznál a többszükségletből a személyi járan­dóságokra 5.852 K, a dologi kiadásokra 16.662 „ esik. A személyi járandóságok emeltettek, mert a kórház egy szülészeti osztály ­lyal fog nagyobbittatni, mely osztályhoz egy főorvos, egy szülésznő, két ápoló és megfelelő számú cselédség illetményei vétettek előirányzatba, ellenben a segélyek és jutalmak czimen előirányzott összeg felényire leszállittatott. Ugyancsak a szülészeti osztály létesítése indokából, — a nagyobb beteg­forgalomra való tekintettel — az élelmezés, fűtés, világítás és a betegek egyéb szükségletei czimen nagyobb összegeket, — a szülészeti osztály elhelyezésére pedig 2.000 K bérösszeget kellett előirányozni. A szemgyógyintézeteknél a többszükséglet azért áll elő, mert a brassói szemgyógyintézetnél alkalmazott segédorvos tiszteletdija 200 Kval, a gondnok jutalomdija pedig 300 Kval felemeltetett. 8. rovat. Elmegyógyintézeti kiadások. 1903. évre előirányoztatik 1,578.247 K, .1902. évre megszavaztatott . . 1,500.365 „ 1903. évre tehát több . "7 77.882 Kval Ebből esik : A budapest-lipótmezei elmegyógyintézetre 73.412 K, A budapest-angyalföldi elmegyógyintézetre 4.470 „ A nagyszebeni elmegyógyintézetre . 1.000 „ összesen . . 78.882 K, ellenben apadt a szükséglet a nagy-kállói elmegyógy­intézetnél .......... 1.000 Kval, s igy a többszükséglet 77.882 K. A lipótmezei elmegyógyintézetnél mutatkozó többszükségletből a személyi járandóságokra 8.655 K, a dologi kiadásokra pedig 64.757 „ esik. A budapest-lipótmezei elmegyógyintézet telkén az 1900. évi XXXÍV. t.-cz. 1. §. i) pontja értelmében képezhetetlen köz- vagy önveszélyes hülye gyermekek számára létesített pavillon már 1902. év végével benépesittetett. Az ily módon növekedő betegforgalomra való tekintettel az élelmezési, fűtés, világítási és a betegek közönséges szükségleteinek költségeit fel kellett emelni, úgyszintén a megfelelő számú ápolói és szolgaszemélyzet alkalmazásáról gondoskodni. A tisztviselők létszáma — mely (az élelmezési tiszti állástól eltekintve) az intézet megnyitása óta válto­zatlan maradt — tekintettel arra, hogy azóta a betegforgalom 800-ról 1300 főre emelkedett — egy számtiszti állással szaporittatott. Az angyalföldi elmegyógyintézetnél a többszükségletet 4 osztályápolónak ideiglenes felfogadása és a férfi osztályon a főfelügyelettel megbízott 2 irgalmas

Next

/
Oldalképek
Tartalom