Állami költségvetés - 1903
Vallás- és közoktatásügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISTERIUM 1903. Évi KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
66 Szeged művészeti egyesülete a szépen fejlődő várost már is az alföld egyik kulturális középpontjává tudta tenni. Szolnok művészeti egyesülete pedig valósággal oly feladatot oldott meg, melynek jelentősége a magyar művészet nemzeti irányban való kifejlődésére szinte kiszámithatlan. Az egyesület a várostól ajándékba nyert, s mintegy 60.000 K értékű telken, szép parkban, 12 olyan műtermet és művészlakást épitett, melyek megoldásukban mintaszerűek, lényegökben pedig a hazai művészetnek a magyar faj és a magyar vidék hatásai közé való vonzását jelentik. E két művészeti egyesület egy nagy nemzeti akció megindulására nyújt ösztönzést, miért is felkarolásukat mulhatlan feladatomnak kell tekintenem. E czélra 8.000 Kt irányoztam elő. Annak az örvendetes, és szűkes viszonyaink közt valósággal meglepő föllendülésnek, mely iparművészetünk több ágában az újabb időben tapasztalható, annak az érdeklődésnek, mely művészeti iparunk iránt a közönség részéről is mind szélesebb körben nyilatkozik, igen nagy részben az iparművészeti társulat vetette meg az alapját. Nincs kulturális társulat az országban, mely szerényebb, mondhatni szegényes eszközökkel csak megközelítően fényes eredményt is tudott volna elérni, mint a minőt az iparművészeti társulat ért el, néhány lelkes férfiú kitartó, ügyszerető fáradozása révén. Az iparművészeti társulat téli kiállításai már is valósággal átalakító hatást gyakoroltak a közönség, és az iparosvilág ízlésére. Ha azonban e társulat nem gyarapodhatik anyagi eszközökben, legszebb törekvéseit is hátra szorítja a külföld iparművészetének egyre fokozódó hatalmas versenye. E téren a lelkesség, anyagi eszközök hiján, csakhamar energia-pazarlássá válik, a mely a ránk tóduló külföldi túl-erő hódításai révén energia-kimerüléssé, vagyis nemzeti csapássá alakulhat. A derék, lelkes iparművészeti társulatot, az ő nagy nemzeti feladatainak nehézségei közt az államnak magára hagynia nem lehet. Azért a társulat támogatására évi 8.000 Kt irányzók elő, annak különös hangsúlyozásával, hogy e támogatással tovább késlekedni nem szabad. Az Iparművészeti Társulat — mint mondám — az ő szegényes eszközeivel és kitartó lelkességével megtesz ugyan mindent, a mit tehet, de annak a hivatásnak sem tud megfelelni, a mi rá itt az ország központjában vár, nem hogy még az ország vidékeire is ki tudná terjeszteni tevékenységét. A hazai iparművészet törekvéseivel és eredményeivel az egész országot meg kell ismertetni, át kell hatni. A vidék műveltebb városai részéről egyre sűrűbben érkeznek a kérelmek, hogy iparművészeti kiállításokat rendeztessek nekik. Sajnos, erre a czélra semmi fedezetet sem tudtam eddig költségvetésemben biztosítani. Veszedelmessé fajulhatna a tovább való késlekedés, mert, ha az az érdeklődés, mely művészeti politikám ébresztő elemei révén országszerte keletkezni kezd, újból visszaesik, az csaknem annyit jelentene, mint ezt a nemzetet kiszolgáltatni az idegen kultúrák korláttalan befolyásának. Azért, az ország vidékein magyar iparművészeti minta-kiállitások rendezésére ez idén már 4.000 Kt irányzók elő.
