Állami költségvetés - 1903
Vallás- és közoktatásügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISTERIUM 1903. Évi KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
15 6. rovat. A budapesti egyetemi közegészségtani intézet tudományos felszerelésének kiegészítésére 6.000 K irányoztatik elő. A közegészségtani intézet széleskörű tudományos működése a vizsgálati eszközök és készülékek szaporítását teszi szükségessé. 7. rovat. A földrajzi intézet részére beszerzendő műszerekre 2.000 K irányoztatik elő. A földrajz tanítása manapság megkívánja, hogy a hallgatók ezen tudományszakkal gyakorlatilag is foglalkozzanak. E czélra a földrajzi intézet megfelelő tudományos eszközökkel okvetlenül felszerelendő, mert különben feladatának nem tud megfelelni. 8. rovat. A budapesti kir. egyetemi idegkórtani klinika tudományos felszerelésére 6.000 K irányoztatik elő. Az uj idegkórtani klinika létesítésével annak a tudományos kutatások és vizsgálatokra nélkülözhetlen eszközökkel és készülékekkel felszereléséről is gondoskodni kell. 9. rovat. A budapesti lcir. egyetem két boncztani intézetének felszerelésére 5.000 K irányoztatik elő. A két boncztani tanszék tudományos felszerelésében mutatkozó hiányok pótlása a sikeres tanítás szempontjából tovább nem mellőzhető. 10. rovat. A budapesti kir. egyetem elméleti természettani tanszékénél gyűjteménytár létesítésére 2.000 K irányoztatik elő. Ezen tanszék felszerelése teljesen elégtelen és évek hosszú sora óta nem pótoltatott, miért is a legszükségesebb taneszközök gyűjteményével okvetetlenül ellátandó. Ezen együtt 25.000 K többlettel szemben töröltem 4.064 Kt mint a budapesti egyetem épületében létesített Auer-féle világítás költségeinek mult évben fölvett utolsó részletét. - * ! • - * 1 i f • Beruházások. VI. fejezet, 1. czim. 1902. évre megállapittatott . 1,055.000 K, 1903. évre előirányoztatik 470.000 „ tehát kevesebb . . 585.000 Kval. 3. rovat. A gümökóros betegek elkülönített kezelésére szükséges barakk építésére 100.000 K irányoztatik elő. A giimőkóros betegeknek külön e czélra készült és berendezett gyógyintézetekben (sanatoriumok) gyógykezelése olyan szép eredményeket mutat fel, hogy annak meghonosításától az egyetemen, hol a fiatal orvosnemzedék képződik, nem zárkózhatunk el, mert csakis ugy remélhetjük, hogy a tíidővész elleni küzdelemben sikerrel álljuk meg helyünket, ha az orvosi nemzedék, mint ezen küzdelem leghivatottabb vezetője, az ezen pusztító betegség leküzdésére