Állami költségvetés - 1902

Kereskedelemügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. KERESKEDELEMÜGYI MINISTERIUM 1902. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ ÉS JELENTÉS AZ 1897. ÉVI XXX. TÖRVÉNYCZIKK ALAPJÁN ESZKÖZÖLT BERUHÁZÁSOKRÓL

66 óta nem szaporittatott. Takarékossági szempontból most is a legalacsonyabb állások felvételével igyekszem az immár égető szükségnek eleget tenni. A hat számtanácsosi állás felvételével a felsőbb ellenőrzés fontos érdekeinek kielégítését vettem czélba. Az ügymenet emelkedése maga után vonja az ellenőrzés kiterjedtebb alkalmazásának szükségét is, s miután a felsőbb ellenőrzésre csak oly tisztviselők használhatók, a kik a szolgálatot teljesen ismerik, e czélból a szám­tanácsosi állások számát kellett szaporítanom. Az uj számvizsgálói, tiszti és segédtiszti állások felvételét magának az ügy­forgalomnak legyőzése teszi elodázhatatlanná. Tájékozásul felemlítem, hogy a postatakarékpénztárnál az ügyesetek száma 1898-ban 4,941.510, 1899-ben 5,764.219, 1900-ban már 6,185.715, s így rövid három év alatt több mint 1,240.000-el gyarapodott. Számbavéve már most a fent emiitett különleges körülményeket, melyek a forgalomnak előreláthatólag igen nagymérvű emelkedését fogják 1902-ben maguk után vonni, a felvett létszám­szaporitással, melynél különben is csak a legszükségesebbre szorítkoztam, a szolgálat ezen fokozódó igényeit vélem kielégíthetőknek. Ugyanezen szempont indokolja az altiszti állások felvételét, melynél főleg az a tekintet is vezérelt, hogy az ügyforgalomnak vannak teendői, melyek inkább kezelési természetűek és csekélyebb képzettséget igényelnek; ezen teendők ellátására szolgálnának a jelzett és csekélyebb javadalmazással dotált altiszti állások. Yégre a gépkezelői állást szükségessé teszi az a körülmény, hogy az intézet új épülete központi fűtésre lévén berendezve, az ott alkalmazott 4 stabil gőzkazán kezelésének, nemkülönben a kiterjedt villanyos berendezéseknek felügyelete és általában az ebbeli szolgálat ellátása külön szakerőre bízandó. A 3-ik alrovat „Szolgák ruhailletményci" alatt kimutatott 710 K több költség az által áll elő, hogy az intézet kapusának téli ruházatán kivül ezúttal az újonnan alkalmazandó négy altiszt és gépkezelő ruházatának fedezetéről is gondos­kodni kell. A 4-ik alrovat „Napidíjak" czimén szereplő 15.000 K többlet az ideiglenes személyzetnek a forgalom legyőzésére okvetlen szükséges szaporítására vezetendő vissza. Az állandó személyzet létszámának növelését éppen a nagyobb megterheltetés kikerülése végett csak szerényebb méretekben kívánván eszközölni, gondoskodnom kell legalább az ideiglenes munkaerők alkalmazásáról. Az 1902. évben várható nagyobb forgalomra tekintettel, 20 uj dijnok lenne szükséges, minthogy azonban ezek a forgalom fejlődéséhez képest csak successive vétetnek fel, csupán a fele szám egész évi napidiját vettem számba, ezenfelül a meglevő dijnokok túlnyomó része 2 korona napidíj mellett lévén alkalmazva, méltányosnak tartom, hogy a régebben alkalmazottak napidíja arányosan felemeltessék, végre számba kell venni,

Next

/
Oldalképek
Tartalom