Állami költségvetés - 1902

Belügyministerium - INDOKOLÁS A MAGYAR KIRÁLYI BELÜGYMINISTERIUM 1902. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

13 s ennek alapján az 1902. évi állami költségvetés tervezetébe, személyi járandósá­gokra 28.4 60 Kát, dologi kiadásokra pedig 68.800 Kát, azaz összesen 97.260 Kát állítottam be. 7. rovat. Diphteria elleni gyógyszérum termelő intézet. 1902. évre előirányoztatik 18.340 K, '1901. évre megszavazott hitel 20.380 „ mutatkozik kevesebb szükséglet 2.040 K. A szükséglet apadt, mert a szérum termelés czéljából tartott lovak elhelye­zésére az állami bakteriológiai intézet telkén istállót építtettem, mi által a Tattersalnak eddig fizetett istálóbér elesik, úgyszintén az intézet igazgatójának eddig fizetett fuvarátalány is beszüntethető volt. Itt szükségesnek tartom még megemlíteni, hogy a végzett teendők díjazása közti aránytalanság megszüntetése végett, az intézeti szaksegéd tiszteletdiját 200 Kval emeltem s viszont ugyanennyivel az állatorvosét leszállítottam. 8. rovat. Elmegyógyintézeti kiadások. 1902. évre előirányoztatik , 1,500.365 K, 1901. évre megszavazott hitel 1,440.029 „ mutatkozik többszükséglet 60.336 K. Ebből esik: a lipótmezei m. kir. állami elmegyógyintézetre . 1.306 K, az angyalföldi m. kir. állami elmegyógyintézetre 318 „ a nagyszebeni m. kir. állami elmegyógyintézetre 6.840 „ és végül az egyéb gyógyintézetekben ápolt elme­betegek ápolási költségeire 52.000 „ összesen 60.464 K, ellenben apadt a szükséglet a nagykállói elme­gyógyintézetnél , 128 Kval s igy a többszükséglet, mint fent .... 60.336 „ Az állami elmegyógyintézeteknél ezen többkiadás a dologi kiadásokra esik, melyeket a legutóbbi három év átlagának megfelelőleg vettem fel. Az egyéb gyógyintézetekben ápolt elmebetegek ápolási költségeinek szaporo­dását az okozza, hogy az egri irgalmasrend, valamint az ottani alapítványi női kórház tébolydai osztályai bővíttettek és 1900. évben benépesittettek. Növe­kedett továbbá az osztrák tébolydában ápolt magyarhoni illetőségű elmebetegek száma, kiket helyszűke miatt, hazai elmegyógyintézeteinkben elhelyezni nem lehetett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom