Állami költségvetés - 1902

Igazságügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. IGAZSÁGÜGYI MINISTERIUM 1902. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

37 kibővítésével kapcsolatban foganatosíttatnak s ezekről már a törvényszéki s járás­birósági beruházási hitel indokolásánál megemlékeztem. A 3., 4., 20. és 22. alatti helyeken a járásbíróságok elhelyezése megfelelő lévén, a fogház építkezések önállóan eszközöltetnek. Az 1901. évi költségvetési indokolásban felsorolt, de ezúttal fel nem emiitett járásbirósági fogház építkezések közül a huszti, kis-uj szállási, nagybányai, temes­kubini és técsői járásbirósági fogházak elkészültek, ellenben a békési, fogarasi, orosházai és sásdi íogház építése iránt a tárgyalások még nem lévén befejezhetők, azok költségeinek előirányzata egyelőre mellőztetett, mig a Szászvároson tervezett fogház építése egyelőre szintén elejtetett. A III. alatt előirányzott letartóztató s javítóintézeti építkezések közül a 3. alatt említett rákospalotai javítóintézetnél a szükséges második családpavillon s ima­ház építése már folyamatban van, mig az 1. és 2. alatt felvett, már az 1901. évi költségvetési indokolásban is emiitett s az illető intézetek fokozatos fejlesztése érde­kében szükséges kibővítési munkák iránt a tárgyalások még folynak. A szamosujvári fegyintézetnél a kellő számú magánzárkák rendelkezésre nem állván, ez irányban megfelelő épület emelése utján gondoskodni kell. Ugyancsak gondoskodni szükséges a váczi kir. országos fegyintézet egyes részeiben még hiányzó forróviz fűtés berendezéséről is. Az 1901. évi költségvetési indokolásban felsorolt építkezések közül a kassai javítóintézet építése, valamint a lipótvári fegyintézetnél az uj iskola építése befeje­zést nyert. Meg kell még jegyeznem, hogy a fent elősoroltakon felül még más helyeken is folytatok tárgyalásokat letartóztató intézeti illetve fogház építkezések iránt, azok azonban még nem haladtak annyira, hogy a költségek előirányozhatok lennének. A mennyiben mégis azok egynémelyikére nézve a tárgyalások időközben befejezhetők lesznek s az épitkezés esetleg halaszthatlanná válnék, annak foganatba vétele iránt a rendelkezésemre álló hitel keretén belül intézkedni fogok. A IV. és V. pont alatt az építkezésekkel kapcsolatos felszerelési, valamint tervezési, ellenőrzési és felülvizsgálati költségeket irányoztam elő. Rendes bevételek. XI. fejezet, 9. czim. A 3. rovat (ingatlanok jövedelme) alatt 1.400 Kval többet irányoztam elő a kassai és székesfehérvári kir. javítóintézetekben újonnan létesített kertészet vár­ható jövedelmeként. A 4. rovatnál (munkajövedelem) a javító intézeti növendék létszám emel­kedése folytán a munkajövedelmet 1.800 Kval magasabb összegben irányoztam elő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom