Állami költségvetés - 1901
Kereskedelemügyi ministerium - INDOKOLÁS A M, KIR, KERESKEDELEMÜGYI MINISTERIUM 1901. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ ÉS JELENTÉS AZ 1887. ÉVI XXX. TÜRVÉNYCZIKK ALAPJÁN ESZKÖZÖLT BERUHÁZÁSOKRÓL
199 A m. királyi államvasutak hálózatán végrehajtandó beruházásokra vonatkozó 1897. évi XXX. t.-czikk 3. §-ában foglalt határozatból folyólag, a mely szerint a fenti törvény alapján az előző évben foganatosított munkákról és beszerzésekről a mindenkori költségvetés benyújtása alkalmával jelentés teendő — van szerencsém a következőket előadni: Az 1900. évi állami költségvetés indokolásában és annak mellékletét képező jelentésben fölsoroltam az 1899. évben végrehajtott munkákat, valamint az 1898. év végéig fölhasznált, illetve az 1899. évre rendelkezésre maradt hiteleket. Ezen jelentés folytatásaképen és az idézett törvényczikk 5. §-ában foglalt rendelkezésből folyólag, mely szerint az egyes évekre engedélyezett, illetve előirányzott hitelösszegekből az illető számadási évben föl nem használt maradványok a következő évben fölhasználhatók, ismertetem a következőkben az 1900. évben végrehajtott, illetőleg elrendelt munkákat és beszerzéseket az 1899. év végéig felhasznált és az 1900. évre rendelkezésre maradt hitelek megjelölésével. I. czim. Műhelyek, vontatás E czimen engedélyeztetett 1900-ban . . » » V V a P°t" hitelből 1899-ben engedélyeztetett 1898. évről áthozatott együtt . ebből felhasználtatott 1899. évben . . 1900-ra maradt . . vagyis 1900-ban rendelkezésre állott . . i és vonatvilágitási telepek. 1,400.000 Iv 3,550.000 „ = 4.950.000 K, 1,600.000 Iv 4,864.777 „ 76 f 6,464.777 K 76 f, 4,013.456 „ 30 „ 2,451.321 K 46 f, 7,401.321 K 46 f.