Állami költségvetés - 1901

Földmivelésügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIRÁLYI FÖLDMIVELÉSÜGYI MINISTERIUM 1901. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

24 Ezenkívül az altiszti és szolgaszemélyzet illetményeinél az 1900. évi költség­vetésben megkezdett illetmény-rendezésnek megfelelően, a 4 intézeti főerdőőr fizetését az eddigi 960 K helyett egyenkint 1.000, 2 erdőőr fizetését pedig 600, illetve 480 K helyett 700, illetve 600 Kval kellett felvennem. A gazdálkodási kiadásoknál 2.788 K több szükséglet előirányzása, az előző évivel szemben nagyobb mérvben tervezett fa-kitermelésben, valamint abban leli okát, hogy az 1900. évi XVI. t.-cz. értelmében a munkaadó által a gazdasági cselédek és munkások után a segélypénztárba fizetendő járulékok fedezetéről itt gondoskodtam. A közterheknél felvett 400 K többlet az adók és egyéb közköltségeknél tényleg fedezendő nagyobb kiadás eredménye. A tanulmányi erdőknél az előző évekről visszamaradt vágások kihasználása is tervbe vétetvén, ezen nagyobb mérvű fatermelés folytán a rendes bevételeknél 14.666 K kedvezőbb eredményt irányoztam elő. Továbbá ugyanezen czim alatt a rendkivüli kiadásoknál, az előző évre meg­állapított költségvetéstől eltérőleg 77.500 Kval többet vettem fel, a rendkivüli bevételeket pedig 77.500 Kval irányoztam elő. Ezek indokolására van szerencsém előadni, hogy a vadászerdei erdőőri szakiskola épülete, valamint az intézeti főerdőőr lakásául szolgáló épület is évszázados régiségek, a melyek veszélyes jellegű és közegészségellenes állapotuknál fogva továbbra fentarthatók nem lévén, ezek helyett uj intézeti helyiségnek és egy lakó­háznak felépítéséről kell gondoskodnom s e végből a beruházások czimén az építési és berendezési költségekre 77.500 Kt irányoztam elő, megjegyezvén, hogy a régi iskolaépület anyagának eladásából remélt mintegy 6.000 K bevétel az építkezésre fog felhasználtatni, a 71.500 K további szükségletet pedig az országos erdei alapból felveendő kölcsön utján szándékozom fedezni. Országos erdei alap. Rendes kiadás: XX. fejezet., 6. czim. — Rendes bevétel: VII. fejezet, 5. czim. Az országos erdei alap 1901. évi előirányzata, az 1900. évre megállapított költségvetéstől miben sem tér el s az összeg, mint a tényleges szükségletnek meg­felelő, előirányozandó volt. » Állami segély kopár területek befásitására. Rendes kiadás: XX. fejezet, 7. czim. — Rendes bevétel: VII. fejezet, 6. czim. Az „állami segély kopár területek befásitására" czimen az 1901. évi elő­irányzatba, az 1900. évre megállapított költségvetéstől eltérőleg, 50.000 Kval

Next

/
Oldalképek
Tartalom