Állami költségvetés - 1901
Földmivelésügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIRÁLYI FÖLDMIVELÉSÜGYI MINISTERIUM 1901. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
19 A személyi járandóságok 1. alrovata alatt 510 Kval többet kellett fölvenni, mivel a Brassóban, Segesvárt és Fehértemplomban alkalmazott tisztviselők lakáspénze, ezen városoknak a III. lakbérosztályból a II. lakbérosztályba, illetőleg a IV. lakbérosztályból a III. lakbérosztályba történt áthelyezése folytán ennyivel emelkedett. A személyi járandóságok hitele tehát egészben 510 Kval emelendő volt. 2. A dologi kiadások. Emelnem kellene a dologi kiadások 2-ik alrovata alatt tárgyalt utazási költségeket is, mert az 1899. évi julius 1 -je óta szerzett tényleges adatok szerint az 1900. évre felvett költségek előreláthatólag nem lesznek elegendők. Minthogy azonban az emiitett tapasztalati adatok aránylag még csak rövid időre terjednek, nincs kizárva, hogy az előirányzott összeg is elégséges lesz. A 3-ik alrovatnál a többletet 50.000 Kval irányoztam elő. Az állami kezelés alatt álló erdőkben s kopárterületeken teljesítendő erdősítések előmozdítása czéljából, az állam költségén fentartott csemetekerteket, ugyanis a folyton növekvő szükséglethez képest fokozatosan szaporítani szükséges, a mi jelentékeny költségtöbbletet igényel. Ezenkívül a gyümölcsfa-tenyésztés kiváló közgazdasági fontosságára való tekintettel, intézkedni szándékozom az iránt, hogy a m. kir. állami erdőhivatalok kerületében olyan vidéken, a hol a gyümölcstenyésztés meghonosításának vagy fejlesztésének feltételei megvannak, az erdei fa-csemetekertek mellett gyümölcsfaiskolák is telepíttessenek, a melyekből a birtokosok közt nemesitett gyümölcsfaoltványok fognak kiosztatni. E gyümölcsfa-iskolák költségei tulajdonkép tárczárn más ágazatát a „kertészet és gyiimölcsészet"-et terhelnék ugyan, azokat mégis itt irányoztam elő azért, mert az illető ágazatnál olyan helyi közegekkel, a kik a szóban levő gyümölcsfaiskolák kezelésével megbizhatók lennének, nem rendelkezvén, a gyümölcsfa-csemetekertek kezelésével is a m. kir. állami erdőhivatalokat kell megbíznom, a melyek a gyümölcsfa-csemetekertek kezelését az erdei fa-csemetekertekével szoros összefüggésben fogják teljesíteni s igy a költségek kérdésének különválasztása nehézségekbe ütköznék. 4. alrovat. Vegyes dologi kiadások. A 43 állami erdőhivatalnál és 151 járási erdőgondnokságnál előforduló kisebb vegyes dologi kiadásokon kiviil, a kiadás emelése nélkül, ezen alrovat alatt irányoztattak elő a visszatérítendő kezelési járulékok, valamint egyéb téritmények, nemkülönben a többi alrovatok alá nem sorozható kisebb kiadások is.