Állami költségvetés - 1900
Kereskedelemügyi ministerium - INDOKOLÁS A M, KIR. KERESKEDELEMÜGYI MINISTERIUM 1000. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ ÉS JELENTÉS AZ 1897. ÉVI XXX. TŰRVÉNYCZIKK ALAPJÁN ESZKÖZÖLT BERUHÁZÁSOKRÓL
88 9. A 8.000 koronányi összeget a „Magyar Folyam és Tengerhajózási Részvénytársaság" a szerződés 4-ik §-a értelmében fizeti a ministeri biztos (lijazására. 10. A Balatontavi gőzhajózás segélyezésére 12.000 koronát irányozok elő, tehát ugyanannyit, mint a mennyi a mult évre engedélyezve volt. 11. Az osztrák kormánynyal fennálló egyezmény értelmében a Szuez-csatornai illetékek a Lloyd-társaság indo-chinai járatain Fiúméba vagy Fiúméból szállított áruk által tényleg igénybe vett hajórakterület arányában az osztrák államkincstár javára visszatérítendők lévén, az 1899. évi költségvetésben e czimén 200.000 korona volt előirányozva. Ezen összeg számbavételénél azon 12 kiviteli és 12 behozatali járat jött tekintetbe, mely járatokat az osztrák Lloyd-társaság a fentebb idézett egyezmény értelmében Fiume érintésével tartozik évenként Keletázsiába, illetve Keletázsiából teljesíteni. E járatok azonban már a mult év őszén sem mutatkoztak elegendőknek forgalmi érdekeink kielégítésére és tekintettel arra, hogy mezőgazdasági szempontból is kiváló fontossággal biró czukoriparunk gyártmányainak értékesítése a kiilállamok részéről kifejtett versenyzés és védvámos törekvés következtében a korábbi fogyasztási piaczokon mindinkább megnehezittetett, intézkedések voltak teendők, hogy a czukorkészleteink számára Keletázsiában kínálkozó uj piacz kihasználható legyen és e czélból Indiába irányuló uj járatok rendeztessenek be. Ehhez képest hivatali elődöm az osztrák kormánynyal oly megállapodásra jutott, hogy a fentebb jelzett 12 keletázsiai járaton kivül a lefolyt évben még három és a folyó 1899. évben kilencz külön járat indittassék Calcuttába és ezen járatokon Fiume kikötője a kiviteli viszonylatban mindenkor érintessék, mely teljesítmény ellenében részünkről csak azon kötelezettség vállaltatott el, hogy az ezen járatokon Fiúméból elszállított, áruk által tényleg elfoglalt hajórakterület arányában a Szuez-csatornai illetékek az osztrák kormánynak szintén meg fognak téríttetni. A most jelzett külön calcuttai járatokat az osztrák Lloyd-társaság egyelőre csak a folyó év végéig rendezte be ; az osztrák kormánynyal folytatott tárgyalások során azonban megegyezés jött létre, hogy ezen járatok a forgalom igényeihez képest a Lloyd járatok tárgyában fennálló egyezmény egész tartamára azaz 1906. évi deczember végéig kiterjesztessenek. Tekintetbe véve, hogy ily módon a calcuttai járatok előre láthatólag a jövő évben is teljesíttetni fognak és hogy ezenkívül a forgalom alakulásához képest a jövő év folyamán is beállhat annak szüksége, hogy az Indiába irányuló forgalom ellátására az illeték visszatérítési kötelezettség hasonló elvállalása ellenében ezenkívül még külön járatok is indíttassanak, tekintve továbbá, hogy az osztrák kormánynyal folytatott tárgyalások szerint az indiai forgalom jobb kiszolgálása végett az osztrák Lloyd-társaság Indiába nagyobb hordképességü gőzösöket fog indítani: