Állami költségvetés - 1900

Földmivelésügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIRÁLYI FÖLDMIVELÉSÜGYI MINISTERIUM 1900. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

106 Ezenkívül részint az egyes, arra már régen rászolgált tisztviselők elő­léptetési viszonyainak javítása, részint pedig a szervezés egyöntetűsége szempontjá­ból még a következő rendszeresítéseket irányoztam elő: A budapesti chemiai intézetnél a VIII. fizetési osztályban 1 fővegyészi és 1 titkári állást 3.200, illetőleg 2.800 korona fizetéssel, mivel szemben azonban 2 vegyészi állás megszűnik, ugy, hogy e 2 állás rendszeresítése, tekintve, hogy a megszűnő 2 vegyészi állás közül az egyik a fizetési fokozatok beállítása folytán úgyis az első fokozatba lett volna sorolandó, csak 1.600, illetve miután a titkári állás rendszeresítése folytán a pénztárkezelő vegyész részére eddig előirányzott 1.200 korona tiszteletdíj megszűnik, tulajdonkép csak 400 korona többletet okoz. Ugyancsak a chemiai intézetnél a szolgai állás helyett, az állás természeté­nek megfelelően egy laboráns állást irányoztam elő, ami 200 korona többletet idéz elő. A magvizsgáló állomási segédek közül egyik a XI. fizetési osztályba lévén sorolva, miután a többi hasonló segédek mind a X. fizetési osztályba tartoznak, ezt is oda soroltam, ami, tekintve, hogy különben is a XI. fizetési osztály első foko­zatába lett volna sorolandó, csak 400 korona több költséggel jár. Hogy további személyzetszaporitások legalább egyelőre mellőzhetők legyenek és az egyes intézmények működése ennek daczára fennakadást ne szenvedjen, 1.500 koronával emeltem még a napidijakra előirányzott összeget is. A személyi járandóságok között 7.400 koronával többet kérek még tisztelet­dijakra és pedig 600 koronát a dohánytermelési kisérleti állomásnál felmerülő vegyészi teendők ellátásának és 8.000 koronát a növénytermelési kisérleti telepek vezetőinek díjazására, amivel szemben a tiszteletdíjaknál 1.200 korona töröltetvén, a tulajdonképeni emelkedés csak 7.400 koronát képez. A növénytermelési kisérleti ügy fejlesztése érdekében ugyanis szükségesnek találom egyes oly kisérleti telepek létesítését, melyek a termelés egész ideje alatt állandó és szakszerű kezelés és ellenőrzés alatt álljanak, hogy igy különösen a fon­tosabb kísérletekre nézve az ország különböző vidékein, különböző talaj- és éghaj­lati viszonyok között minden irányban kielégitő és részletes megfigyelések legyenek szerezhetők. A dologi kiadásoknál az összes többkiadás 16.960 korona. És pedig emel­kedik a kiadás a 3-ik alrovaton, amennyiben a czélból, hogy a kisérletügyi intéz­mények munkásságának eredményei, ugy az ezen tudományágazatokkal foglalkozók­nak, mint az érdeklődő gazdaközönségnek mentől szélesebb körben hozzáférhetővé tétessenek, az általam kiadott s már is elterjedett „Kisérletügyi közlemények" költségeire 800 koronával többet irányoztam elő ; a vizsgáló állomásoknál befolyó vizsgálati dijakból a személyzetet megillető 50°/ 0 fedezésére pedig az előirányzott bevételnek megfelelően az eddigi 10,000 korona helyett 20.000 koronát, vagyis 10.000 koronával többet kellett felvennem.

Next

/
Oldalképek
Tartalom