Állami költségvetés - 1899
Kereskedelemügyi ministerium - INDOKOLÁS A KERESKEDELEMÜGYI M. KIR. MINISTERIUM 1899. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ ÉS JELENTÉS AZ 1897. ÉVI XXX. TÖRVÉNYCZIKK ALAPJÁN ESZKÖZÖLT BERUHÁZÁSOKRÓL
Nem szerepel itt — és pedig az államszámvitelről szóló 1897. évi XX. t.-cz. rendelkezései következtében — a budapesti állami ipariskola és technológiai iparmuzeum épitési kölcsönének törlesztésére a mult évi költségvetésben felvett 15.331 frt, — valamint a házbérek alrovatából levont, a budapesti állami nőipariskolánál eddig házbér gyanánt szerepelt 3.764 frt sem, melyeket mint kölcsönök törlesztési részleteit tárczám egyéb ily természetű kölcsöneinek törlesztési részleteivel együttesen egy czim alatt irányoztam elő. Ezekben kimutatva az egyes alrovatokon mutatkozó eltéréseket, áttérek a többletszükséglet indokolására és pedig az eddigi gyakorlatnak megfelelően. A kimutatott emelkedések legnagyobb része a fokozatos fejlődés, valamint az 1893. évi IV. t.-cz. végrehajtásának következményei, a mennyiben egyrészt az 1897. és 1898. évi költségvetések alapján létesített tokaji állami kosárfonóiskola, budapesti állami felső épitőipariskola és teljesen újonnan szervezett budapesti állami órás- és mechanikai szakiskola, tehát ezen három intézet egymaga 56.380 frt többköltséget okoz, az idézett törvény azon rendelkezésének végrehajtásából pedig, mely szerint az egyes fizetési osztályok fokozatai kiegyenlitendók, 17.290 frtnyi költség állott elő, mely nem volt többé elodázható, tekintettel arra, hogy a többi állami tisztviselők túlnyomó része már 1898. óta élvezi az idézett törvény ezen jótéteményét. Az emiitett három intézetnél mutatkozó tekintélyes többlet onnan származik, hogy egyrészt az uj iskoláknál az évfolyamok fokozatosan évről-évre állíttatván fel, a költségek addig emelkednek, mig az évfolyamok száma teljessé nem lesz, másrészt az utóbb emiitett két iskola szükségletei az 1898. évi költségvetésben csak négy (szeptember—deczeniber) hóra vannak előirányozva, holott most az egész évre esnek. A kiadások egy harmadik csoportját teszi három intézet műhelyeinek fokozatos kibővítése, nevezetesen az aradi, brassói és szegedi szakiskoláké, mely czimén 18.180 frt költséget vettem fel, mint a teljes szükséglet részösszegét, melyre nézve meg kell jegyeznem, hogy a berendezés költségeit mindig több évi részletre szoktam felosztani, a szerint a mint az illető iskolák fokozatosan lesznek teljesekké. Egy negyedik csoportja a kiadásoknak az egyes iskolák változó szükségleteiből, tanszereiknek, taneszközeiknek, könyvtáraiknak a felmerülő szükséghez képest való gyarapításából s egyes más szükségleteiknek fedezéséből származik, melyek ez évben 8.515 frtnyi többletet okoznak, a melyet felosztva az egyes iskolák között, átlag mindössze csak 340 frt többlet esik egy-egy iskolára, a mi ily fejlődő intézményeknél bizonyára csak nagyon szerénynek mondható. Végül szerepel a többlet-kiadások között 26.222 frt két uj szakiskola szeptember—deczember havi szükségleteire, minthogy azok csak 1899. szeptember hóval fognak megnyittatni.