Állami költségvetés - 1899
Honvédelmi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. HONVÉDELMI MINISTERIUM 1899. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
4 5. Tapasztaltabb és jól használható altiszteknek a tényleges állományban való megtartása úgy a katonai kiképeztetés, mint az alosztályoknál a szolgálati rend biztosítása érdekében igen fontos. Ez idő szerint azonban az önként tovább szolgáló, altisztek száma igen csekély, a miért a cs. és kir. közös hadseregnél a végből, hogy a tényleges szolgálat folytatására az eddiginél több altiszt jelentkezzék, az illetőknek nagyobb anyagi kedvezményben való részesítése határoztatott és az erre szükséges javadalmazás már az 1898. évi közös hadügyi költségvetésben felvétetvén, az 1867. évi XII-ik törvényczikk 29-ik §-a alapján a közös ügyek tárgyalására kiküldött országos bizottság által engedélyeztetett is. A tényleges szolgálatot tovább folytató altisztek ugyanis 1897. év végéig a cs. és kir. közös hadseregnél rendfokozatukhoz képest évi 204 frt, 168 frt és 114 frtnyi jutalomdíjban részesültek, 1898. évtől kezdve pedig a közvetlen csapatszolgálatra alkalmazott, úgynevezett arczvonalbeli altisztek a tényleges szolgálat 4. 5. és 6. évében 210 frt, 180 frt és 120 frt, a 7. 8. és 9. évben 240 frt, 210 frt és 150 frt, a 10 évtől kezdve pedig 270 frt, 240 frt és 180 frt jutalomdijat kapnak, mig az egyéb szolgálat teljesítésére hivatott altisztek tényleges szolgálati kötelezettségük letelte után, mindaddig mig a tényleges állományban önként megmaradnak, szolgálati idejükre való tekintet nélkül egyelőre a 4., 5. és 6-ik szolgálati évben levő arczvonalbeli altisztek részére rendszeresített évi 210 frt, 180 frt és 120 frtnyi jutalomdíjban részesülnek, tehát az illetők a fokozatosan emelkedő jutalomdijra egyelőre igényt nem tarthatnak. Azonkívül a szolgálati beosztásra való tekintet nélkül mindazon altisztek, a kik 9 évig, vagy tovább tényleges szolgálatban állottak, avagy testi alkalmatlanság miatt a tényleges szolgálatból előbb kénytelenek kilépni, az 1898. évtől kezdve általuk élvezett altiszti szolgálati jutalomdíj 25°/ 0-ának megfelelő végkielégítést kapnak, a mely összeg az ily egyéneknek a huzamosabb katonai szolgálat elhagyása után egy uj életpálya megkezdését lényegesen megkönnyíti. Minthogy pedig a m. kir. honvédségnél tovább szolgáló tapasztaltabb altisztekben szintén érezhető hiány van, minthogy továbbá az 1890. évi Y-ik törvényczikk 19. §-a értelmében a honvédség tisztjei és legénysége ugyanazon illetékekben részesitendők, a melyekben a közös hadseregbeliek részesülnek: ennélfogva az új rendszabályt 1898. január 1-től kezdve a m kir. honvédségnél is életbe léptettem, de a fennálló pénzügyi viszonyoknál fogva akként intézkedtem, hogy az ebből keletkező összköltségek több évre felosztva csak fokozatosan vétessenek igénybe. Az 1898. évre felmerülő kiadási többletet a többi rovatoknál elérhető megtakarításokból fogom fedezni, mig az 1899. évre szükséges összeget előirányzatomba felvettem. 6. A legénységi élelmezés további feljavítása vagyis a legénységi vacsora költségei is lényegesen befolyásolják 1899. évi előirányzatomat, mert a közös ügyek