Állami költségvetés - 1899
Igazságügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. IGAZSÁGÜGYI MINISTERIUM 1899. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
30 Előirányoztam továbbá a Debreczen és Szatmárnémeti városok által az ott emelt törvénykezési épületek épitési költségeinek fedezésére előlegül adott összegeknek a jövő évben esedékessé válandó törlesztési részleteit, mint a melyek eddigelé is ezen hitelben találtak fedezetet s ebből fedezendők is, minthogy az adott előlegek is ennek javára szolgálnak. Uj építkezések czéljaira 151.500 frtot vettem előirányzatba. A részletezést a költségvetés tartalmazza s igy e helyen csak a következő megjegyzésekre szorítkozom: 1. Az Abrudbányán emelendő járásbirósági épület épitési költségeinek egy része már a folyó évre is előirányoztatott. Minthogy az építkezés előreláthatólag csak ez év őszén lesz megkezdhető s igy az csak az 1899. évben fog befejeztethetni, az ezen évben előre láthatólag esedékessé válandó költségeket megfelő összegben újból elő kellett irányoznom. 2. A bácsalmási kir. járásbíróságnak tkvi hatósággal leendő felruházása czéljából szükségessé vált a megfelelő elhelyezésről gondoskodni. A kérdést akként oldottam meg, hogy egy alkalmas telket megszerezvén, az azon levő épületeket a czélnak megfelelően átalakittatom és kibővittetem. A költségek a fogházzal együtt 27.257 frt 12 krral irányoztattak elő. A munkák még ez évben vállalatba adatnak s megkezdetnek, de csak a jövő év folyamán fognak befejeztetni. Miért is az előreláthatólag a jövő évben felmerülendő költségeket előirányoztam. 3. Ugyanezek állanak a tkvi hatósággal felruházandó buziási királyi járásbíróságra is, hol a jelenleg bérelt épületet megvenni s megfelelően kibővittetni szándékozom. A műszaki iratok már elkészültek s az építkezés a penzügyminister úrral folytatott tárgyalások befejeztével fog megkezdetni. 4. Jászapáti község az ottani kir. járásbíróság megfelelőbb elhelyezése czéljából egy ingatlant ajánlván fel viszteher nélkül a kincstárnak, a tárgyalások befejeztével az épület kibővítése iránt a i már elkészült műszaki iratok alapján intézkedni fogok. 5. A nagyobb ügyforgalmu mezőtúri kir. járásbíróság megfelelőbb elhelyezéséről gondoskodni elkerülhetlenül szükségessé válván.