Állami költségvetés - 1899

Vallás és közoktatásügyi minsterium - A VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MAGYAR KIRÁLYI MINISTERIUM 1899. ÉVI KÖLTSÉGELŐIRÁNYZATÁNAK INDOKOLÁSA

31 kellett nyitnom. Ez osztályok elhelyezésére a VI. kerületben levő bérhelyiség szolgál, miért is gondoskodnom kell e helyiségek be­butorzási és felszerelési költségeiről. 4. rovat. A budapesti I. ker. áll. főgymnasium telkére, épüle­tére és belső felszerelésére szükséges összegből 1899-ben beruházandó 4-ik részlet 170.000 frt. A budapesti I-ső ker. áll. főgymnasium telke és épülete, mint ezt már mult évi költségvetéseimben megokoltam 4G0.000 frtba fog kerülni, mely összegből eddig 310.000 frtot elő is irányoztam. Mint­hogy az építkezés 1899-ben befejeztetik a belső felszerelésre szük­séges 20.000 frt számbavételével még 170.000 frtot kell elő­irányoznom. 5. rovat. Anagykikindai áll. gymnasium részére emelendő épületkölt­ségeire a nagykikindai gymnasiumi alapból kölcsön veendő 130.000 frt. Ezen gymnasium 1896-ban államosittatván, most már gondos­kodnom kell a gymnasium jobb elhelyezéséről. A mostani épület főfala földből van verve, s a helyiségek kifogás alá eső állapotban vannak. Az építkezés körülbelül 130.000 frtba fog kerülni. Mint­hogy az építkezés 1900-ban már befejezhető lesz, az egész összeg beszerzéséről gondoskodnom kellett. Rendkivüli bevételek: 4. czim. 1898. évre megállapittatott 523.795 frt 1899. „ előirány oztatik 300.000 „ tehát kevesebb 223.795 frttal, mely összeg megfelel a kölcsön utján fedezendő beruházások elő­irányzatának. Állami reáliskolák. Rendes kiadások: 15. czim. Az 1898-ik évre megszavaztatott . . 817.178 frt. Az 1899-ik évre előirányoztatik . . . . 776.213 „ kevesebb 40.965 frttal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom