Állami költségvetés - 1898

Kiegészítő jelentések - Lukács László magyar kir. pénzügyminister által a képviselőház elé terjesztett jelentés az állami jószágok eladásáról az 1896. évre

15 leányiskola kibővítésére kivánta megszerezni, ezen iskola pedig azon a vidéken hazafias missiót teljesít, ameny­nyiben a környékbeli nem magyar ajku leánygyermekek valláskülömbség nélkül nyernek ott oktatást, s ezáltal nélkülőzhetővé teszi azt, hogy Ungvárt az állam létesítsen nagy költségen hasonló iskolát, mert a leányiskola elhelyezésére szolgáló — a szóban forgó épülettel határos — helyiséget a tanügyi követelményeknek meg­felelően csakis ezen épület felhasználásával lehetett czélszerűen kibővíteni. II. A földmivelésügyi ministerium a kezelése alatt állott ingatlanokból hozzájárulásommal: 1. A fenti összeállítás III. 1. folyószáma alatt felvett 2 hold 870 • öl területet azért adta oda Priboj községnek a plitvicza-priboji út kiépítéséhez ingyen, mert ez az út országos jellegű közút, a mely a forgalomnak közgazdaságilag oly fontos megkönnyítésén felül, az arra fekvő kincstári erdők faanyagának könnyebb kiszállítására s ezáltal azok kedvezőbb értékesítésére is szolgál. 2. A fenti összeállítás III. 2. folyószáma alatt felvett 32 hold 1227 • öl térfogatú, lombos öreg fákkal borított máramaros-szigeti kincstári területet elcserélte Müller Albert máramaros-szigeti lakosnak a ruszkovai határban fekvő hasonnagyságu és minőségű területéért és a kincstári területen lévő szép fák ellenértékekép 2.401 frt 49 kr készpénzért a végből, hogy Müller azon a Máramaros-iSzigethez közel eső szép helyen uszodával és korcsolyázó helylyel ellátott kiránduló és üdülő helyet létesíthessen. A csere az egészségi tekintetekből kívánatos üdülőhely létesitésének előnyein felül, a kincstárra nézve még anyagilag is előnyös. 3. A fenti összeállítás III. 3. folyószáma alatt felvett 341 frtra becsült ruszkovai 725 • öles belsőséget a rajta levő rozzant „volt partőri lakház"-zal együtt azért adta cserébe Schovics Gyula 300 frtra becsült 2.600 • öles ugyancsak ruszkovai területéért és 41 frt készpénzért, hogy az államerdészet kezelésében lévő, Ruszkova községtől távol (7 kilométernyire) fekvő — magánbirtokokkal körülvett — 1.285 holdas kincstári erdő kellő megvédhetése czéljából a cserébe kapott területen erdőőri lakot építtethessen. 4. A fenti összeállítás III. 4. folyószáma alatt felvett s a kincstár tulajdonát képező bükköskút „Albert" savanyuvizforráshoz tartozó területbe beékelt, magánosok tulajdonában levő 2.681 • öl térfogatú lapályosan elterülő jó minőségű szántóföldért, cserébe adott kétszer oly kiterjedésű vagyis 5.362 • öl, részben legelő, részben pedig gyenge minőségű kincstári erdőtalajt a végből, hogy az „Albert" forrás jövedelmezősége emeltessék, annak területe a beékelt magánbirtokok megszerzése által kibővittessék, s az ily beékelésekkel járó kellemetlenségektől megszabaduljon. 5. A fenti összeállítás III. 5. folyószáma alatt felvett 1.920 frtra becsült erdőőri laknak használt volt higanygyártelepet a rajta lévő épületekkel együtt cserébe adta a „Compagnie Frangais des Mines de Mercure de Zalathna (Hongrie)" higanybánya-társulatnak egy, a szászsebesi erdőhivatal által szerkesztett terv- és költségvetés szerint kincstári területen — a kincstár által ingyen kiszolgáltatandó épületi faanyagok 639 frt 27 krnyi értékének be nem számításával — emiitett társulat által 2.959 frt 79 kr értékben saját költségén építendő uj erdőőri lakért és melléképületeiért.

Next

/
Oldalképek
Tartalom