Állami költségvetés - 1898

Vallás- és közoktatásügyi ministerium - A VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MAGYAR KIRÁLYI MINISTERIUM 1898. ÉVI KÖLTSÉG-ELŐIRÁNYZATÁNAK INDOKOLÁSA

55 A házbéreknél mutatkozó 400 frtnyi többlet eiőirányozása a szegedi bábaképezdéért fizetett bérösszegnek a háztulajdonos által történt felemelése vált szükségessé. A szegedi bábaképezde jelenlegi bérhelyiségei az intézet czél­jaira immár teljesen elégtelenek és az egészségügyi követelményeknek egyáltalában nem felelnek meg, ugy hogy a bábaképezde czéljaira uj épületnek emelése elkerülhetetlenül szükséges s a mellett pénz­ügyileg is előnyös, mert a jelenlegi házbérnek felhasználása mellett, a melyeknek a tulajdonos részéről leendő még további emelése sincsen kizárva már aránylag igen csekély ujabb áldozattal a kívá­nalmaknak mindenben megfelelő uj épületet lehetne kölcsön utján felépíteni, mire nézve Szeged városától már ajánlatot is kaptam, ugy hogy alapos reményem van. miszerint ezen közhasznú és a legkiválóbb szakértelemmel vezetett intézet megfelelő elhelyezéséről gondoskodhatom. S igy lehetővé fog válni, hogy az egész alföld, sőt a szomszédos Balkánállamok közönsége, valamint boszniai illetőségű betegek és tanulók által is felkeresett ezen a maga nemében valóban kiváló tanintézet közhasznú működését fokozottabb terjedelemben gyakorolhassa, A bevételeknek magasabb összegben való eiőirányozása az uj bábaképezde felállításán alapszik. V. Emberbaráti tanintézetek. Siketnémák orsz. m. kir. nevelő- és tanítóképző-intézete Váczon. Kiadás, 38. czim. 1897. évre megállapittatott . . . . 54.425 frt, 1898. évre előirányoztatik . . . . 55.645 „ tehát több 1.220 frttal. Bevétel, 22. czim. 1897. évre megállapittatott . . . . 26.131 frt, 1898. évre előirányoztatik . . . . 24.184 „ tehát kevesebb 1.947 frttal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom