Állami költségvetés - 1898

Vallás- és közoktatásügyi ministerium - A VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MAGYAR KIRÁLYI MINISTERIUM 1898. ÉVI KÖLTSÉG-ELŐIRÁNYZATÁNAK INDOKOLÁSA

11 beolvasztani óhajtván, eddigi illetményeinek megfelelő titkári állást irányoztam elő, a mi azonban egy igazgatói állásnak a gymnasiumok cziménél történt elejtése folytán többköltséggel nem jár. A személyzet szaporításának szüksége merült fel továbbá az országos tanitói nyugdíj- és gyámalap és az országos tanári nyug­dijalap kezelése érdekében. Az ezen alap kezelésével foglalkozó személyzet az 1895. évi költségvetés keretében 24 egyénre emel­tetett, alapul szolgálván az akkori személyszaporitásnak az 1892. évi ügyforgalom. Minthogy az ! 896. évi ügyforgalom az ügydarabok számánál 23°/ 0, az ellátott utalványok számánál 101 °/ 0, a beérke­zett naplók tételszámánál 14% és az alaptőke álladékában 17°/ 0 emelkedés mutatkozik, minthogy továbbá a tankötelesek által fize­tendő 1 5 kros dijak kezelésével, továbbá a tanítók fizetésének kiegé­szítéséről szóló 1893 : XXVI. t.-cz. végrehajtásával, valamint a nem állami tanárok országos nyugdíjintézetére vonatkozó 1894. évi XVII. t.-cz. végrehajtásával a teendők további jelentékeny szaporo­dása állott be, mely ujabb szaporodás átlag szintén 2 5°/ 0-ra tehető, annálfogva a személyzet kiegészítése az ügykezelés hátránya és mind­két alap anyagi érdekeinek koczkáztatása nélkül továbbra már nem halasztható, és ehez képest egy fogalmazói, egy számtanácsosi, egy számellénőri, egy számtiszti és három számgyakornoki állás rend­szeresítése vált okvetlenül szükségessé, megjegyezvén, hogy ennek egész költségét a bevételeknél szereplő 7.250 frttal az érdekelt két alap megtérítvén, az államkincstárra semmiféle teher nem hárul. A felsorolt többleteken kivül 1.050 frt költséget okoz az 1893 : IV. t.-cz. fokozatos végrehajtása, továbbá 1.330 frttal emel­tetett a jutalmak és segélyek tétele, tekintettel az eddig rendelke­zésre állott összeg csekélységére és a létszám emelkedésére. A dologi kiadásoknál a házbér tétele 2.000 frttal emelkedik, mert a ministerium szűk és czélszerütlen elhelyezési viszonyainak némi javítása érdekéből póthelyiségek bérlete vált szükségessé. Gyökeresen azonban az eddigi állapoton csak egy alkalmas épület emelésével lesz segíthető, a mit sokára elodázni már nem lehet. 2*

Next

/
Oldalképek
Tartalom