Állami költségvetés - 1898

Földmivelésügyi ministerium - INDOKOLÁS A FÖLDMIVELÉSÜGYI MAGY. KIR. MINISTERIUM 1898. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

176 rendszeres tanfolyamok a már létező állami telepeken, a nagyobb törvényhatósági, községi és egyesületi telepeken s minden más helyen is, a hol ez iránt érdeklődés észlelhető, vagy a hol erre alkalom nyilik. Igy a folyó évben rendszeres tanfotyamra hivtam be meg­felelő dijazás mellett 150 néptanitót a vinczellériskolákhoz s az állami szőlőtelepekre. A kísérleti ügy rendszeres szervezése a központi kísérleti állomás és telep létesítéstől függ. Ennek érdekében az előmun­kálatok már hosszabb idő óta folyamatban vannak, de mivel a törvény a központi kísérleti állomás és telep felállítását a szé­kes főváros határához, vagy közeli vidékéhez köti, e czélra alkalmas területet találni pedig még nem sikerült, be kell érnem annak a bejelentésével, hogy az előmunkálatokat és tárgyalásokat ebben a kérdésben megszakítás nélkül folytatom, míg sikerülni fog ezt az ügyet is — s remélem, most már rövid idő alatt — a kívánalmaknak megfelelően rendezni. A törvény 2. §-ának rendelkezésével engedélyezett 1,200.000 forint befektetési költséget a következőképen szándékozom fel­használni : a) a vállalati telepeknek állami támogatás fejében adható segélyre 500.000— 600.000 frtot szántam; b) az ujan felállítandó állami telepek berendezése 400.000 frtba fog kerülni ; c) a központi kísérleti állomás létesítése s a kísérleti telepek felállítása igényelni fog 200.000 frtot, összesen 1,200.000 frt. Ebből a befektetési összegből az 1896. évre engedélyezett 200.000 frtos részlet érintetlenül áthozatott az 1897. évre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom