Állami költségvetés - 1898
Földmivelésügyi ministerium - INDOKOLÁS A FÖLDMIVELÉSÜGYI MAGY. KIR. MINISTERIUM 1898. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
Bevételek. (I., 2. rovat.) 1. A vármegyék és városok által fizetett kezelési költség átalányok czimén felvett 25.205 frt több bevétel onnan származik, hogy az ujabban állami kezelésbe vett erdők után Temesvár sz. kir. város, Krassó-Szörény, Temes, Máramaros és Zólyom vármegyék 22.100 frt, Arad vármegyében a hódos-bodrogi gör. keleti zárda 124 . frt, és Pozsony vármegyében Somorja város 212 frt kezelési átalányt fizetnek, továbbá a beszterczei m. kir. erdőigazgatóságnál 3.620 frtot a magasabb kiadások arányában fel kellet venni, mig ellenben a fehértemplomi 14. sz. vagyonközségnél a kisebb kiadás arányában 751 frtot és Torda-Aranyos vármegyénél az állami kezelésbe át nem vett erdőtiszt fizetésének emelése folytán 100 frtot ki kellett hagyni. 2. Az egyéb bevételek alatt 1.538 frttal kevesebb irányoztatik elő, mint az 1897. évben és pedig azon okból, mivel az eddig, a fehértemplomi 14. számú vagyonközségnél Versecz város erdejének kezelése érdekében szükséges utazásokra felvett 630 frtot Yersecz, Temesvár sz. kir. város, Krassó-Szörény és Temes vármegyék alatt irányozván elő, az ezen összeg fedezésére szolgáló 500 frtot ezen a rovaton el kellett ejteni, továbbá SzolnokDoboka vármegyében az üzemrendezési költségek megtéritéséből várható bevételeket 540 frttal és Újvidéken a mezőgazdasági haszonvételek után remélhető béreket a szerződéseknek megfelelően 748 frttal leszállítani kellett; ellenben Pest-Pilis-Solt-KisKun vármegyénél a váczi püspöki uradalomtól bérbevett épületek és földek albérletéből 150 frt, valamint Torda-Aranyos vármegyénél az állami kezelésbe át nem vett erdőtiszt fizetésének emelése folytán 100 frt több bevétel volt előirányzandó.