Állami költségvetés - 1897
Kereskedelemügyi ministerium - JELENTÉS A KERESKEDELEMÜGYI MAGYAR KIRÁLYI MINISTERIUM 1897. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ.
220 könyvezetőknek a népmozgalmi statistikai adatszolgáltatás fejében járó díjazása is, a mely statistikai laponkint 4 fillérben volt megállapítva s átmenetileg a kereskedelemügyi tárcza terhére vállaltatott el; 1897-ben ezen kiadás a belügyminister ur előirányzatába van felvéve. Viszont azonban 1897-ben ezen tétel terhére szándékozom az áruforgalmi statistikai adatszolgáltatás tekintetében magukat különösen kitüntető közegeket némi jutalmazásban részesíteni s ugyanezen összegből fogom továbbá a vidéken felállitandó kerületi kirendeltségeknél esetleg felmerülő lakbérszükségletet is fedezni. A hivatali és irodai szükségletnél előirányzott 1.000 frtnyi többletet a statistikai hivatal munkakörének folytonos növekedése s a hivatalnak különösen az utóbbi 2 évben foganatosított nagy arányú fejlesztése indokolja. A dologi kiadások rovatán előforduló többi tételek változatlanul maradtak. Ezúttal is megjegyzem, hogy a statistikai hivatal rendes statistikai kiadványainak vagyis az Évkönyvnek és a Közleményekm k nyomtatási költségein kívül ez évben is a kiadványok tételén előirányzott 40.000 frtnyi összegből lesz fedezendő a Tiszti Czim- és Névtár költsége s ugyanezen tétel terhére szándékozom továbbra is 1.000 frttal segélyezni a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából szerkesztett közgazdasági tárgyú folyóiratot, a Közgazdasági Szemlét, végül ezen összegből 500 frtot fogok fordítani a fiumei kikötő szárazföldi és tengeri forgalmáról összeállított statistikai adatoknak Fiúméban leendő naponkénti és havonkénti rendszeres közzétételére a végből, hogy ezen adatok a legközvetlenebbül érdekelteknek minél hamarább álljanak rendelkezésükre. Az országos m. kir. statistikai hivatal 1897. évi bevételeit 193.000 frttal, tehát az 1896. évre költségvetésileg megállapított bevétellel szemben 50.500 frttal magasabban irányoztam elő. Ezen összegből 500 frt a vegyes bevételekre, 50.000 frt pedig a bélyeges árúforgalmi űrlapok eladásából várható bevételi emelkedésre esik, a melynek ily magas összegben való előirányzását az 1896. évben eddig elért és ezen előirányzatnál is magasabbra rugó tényleges bevétel teljesen indokolja. 14. czim. M. kir. szabadalmi hivatal és szabadalmi tanács. A m. kir. szabadalmi hivatal bevételeit és kiadásait az 1897. évre következőképen állapítottam meg: Az összes kiadásokat az 1896. évre megszavazott 132.150 frttal szemben az 1897 évre 154.195 frttal, az összes bevételeket pedig az 1896. évre megszavazott 152.000 frttal szemben 201.000 frttal irányoztam elő; minek következtében a m. kir. szabadalmi hivatal 154.195 frt szükségletét és 201.000 frt bevételét