Állami költségvetés - 1897
Pénzügyministerium - INDOKOLÁS A MAGYAR KIR. PÉNZÜGYMINISTERIUM 1897. ÉYI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ.
83 A gát felépítése mintegy 14.000 frtba, a malom-csatorna kitisztítása pedig 10.000 frtba kerülend. Végül megjegyzem, hogy az előirányzat szerkesztésének időpontjától, a kezelési év végéig terjedő időre várható birtokváltozások folytán elérendő adómegtakarítás fejében az adók sommázati összegéből az eddigi gyakorlatnak megfelelőleg 10°/ 0-ot ez alkalommal is levonásba hoztam. Bevétel, 41. czim. 189G. évre engedélyezve volt . . .419.394 frt, 1897. évre előirányoztatik . . . .401.103 „ azaz kevesebb . 18.291 frttal. Az állami javak jövedelmeinek előirányzása, az azokat kezelő hatóságok által a jelenlegi előírások, illetve az azok alapjául szolgáló bérszerződések alapján kimutatott adatok alapul vételével lévén eszközlendő, a felvett összeg a tényleges jövedelmet képviseli; számba veendő azonban azon körülmény is, hogy miként az adóknál, ugy a bevételek végösszegénél is, az előirányzat szerkesztésének időpontjától a kezelési év végéig terjedő időre várható birtok eladások folytán beálló jövedelem apadás czimén 10°/ 0-ot leütöttem. Ezek szerint az 1896. évi előirányzatnál kimutatott 275.136 frt tiszta jövedelemmel szemben 1897. évre a fenti indokok alapján 248.254 frt, vagyis 26.882 frttal kevesebb tiszta jövedelem volt előirányozható. Bányaigazgatóságok. Kiadás, 25. czim .... Bevétel, 42. czim .... Tiszta kiadás 1897. évi előirányzat 1896. évre megállapított költségvetés Az 1897. évi előirányzat az 1896. évre megállapított költségvetéssel szemben Kiadás, 25. czim .... Bevétel, 42. czim .... Tiszta kiadás 1897. évi előirányzat 1896. évre megállapított költségvetés több | kevesebb Kiadás, 25. czim .... Bevétel, 42. czim .... Tiszta kiadás forint Kiadás, 25. czim .... Bevétel, 42. czim .... Tiszta kiadás 178.631 40.853 179.636 39.564 1.289 1.005 Kiadás, 25. czim .... Bevétel, 42. czim .... Tiszta kiadás 137.778 140.072 • 2.294