Állami költségvetés - 1897

Pénzügyministerium - INDOKOLÁS A MAGYAR KIR. PÉNZÜGYMINISTERIUM 1897. ÉYI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ.

63 Kiadás, 18. czim. 1896. évre engedélyezve volt 1897. évre előirányoztatik 20.280 frt, 51.400 „ » vagyis 31.120 frttal több. Már az 1896. évi költségvetés indokolásában utaltam arra, hogy a petrinjai Kulpa-hid újbóli felépítése már el nem odázható, s az alkalommal e lud építésének előmunkálataira valamint a brasi­czai híd kijavítására 20.000 frt vétetett fel. Azóta a petrinjai kulpaliidnak kőpillérek- és vas felszerkezettel leendő felépítése iránti tárgyalások annyira haladtak, hogy az épít­kezés legközelebb megkezdhető lesz, s az építkezési költség a mű­szaki előirányzat szerint 113.000 írtban állapíttatott meg. Ezen költség részbeni fedezésére 1897. évre 50.000 frtot irányoztam elő, s mivel ezúttal a fenti összeg nem tatarozásra, hanem egy uj műtárgy építésére szükségeltetik, azt a tényleges állapotnak megfelelőleg e czim 3. rovata alatt „Befektetések" meg­jelöléssel vettem fel, a 2. rovat alatt „Épületek és hidak fentartá­sára" pedig a kisebb helyreállítások költségeinek fedezése czéljából 1.000 frtot, irányoztam elő. Ezenkívül a tényleges szükségletnek megfelelőleg emeltem az utazási költségek rovatát 150 frttal, ellenben a különféle kiadások hitelét 30 frttal leszállítottam. 1896. évre engedélyezve volt, . . 32.000 frt, 1897. évre előirányoztatik . . 30. 000 „ vagyis 2.000 frttal kevesebb. Ezen előirányzat az 1895. évi tényleges eredményen és a fennálló haszonbéri szerződéseken alapulván, ily összegben volt fel­veendő. Bevétel, 36. czim.

Next

/
Oldalképek
Tartalom