Állami költségvetés - 1897

Honvédelmi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR HONVÉDELMI MINISTERIUM L897. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

11 Részletes indokolása az elől feltüntetett eltéréseknek. szám Tárgy Az 1896. évre törvényhozásilag engedélyezett költségvetési java­dalmazással szemben Tárgy több kevesebb ptl frt kr frt kr 1. czim. Központi igazgatás. 1 Az 1893. évi IV. t.-cz. 19. §-ának részbeni végrehajtása gyanánt a X. fizetési osztály utolsó fizetési fokozatában levő 3 segédfo­galmazói állás közül két állás a magasabb két fizetési foko­zatba soroztatott, minélfogva, — a 2%-nyi. intercaláris megtakarítás levonása után — a többlet .... 294 2 A koronaörségnek 1896. évben bekövetkezett (a 66-ik folyó­szám alatt megokolt) újjászervezése óta, a közkoronaörök is altiszti rendfokozatban vannak, minélfogva a honvédelmi ministeriumnál és a honvéd főparancsnokságnál a regi szervezet mellett küldönczszolgálatra használt koronaörségi legénység pótlására 9 hivatalszolgát és 8 segédszolgát kellett alkalmazni, tehát a 2°/o" nJÍ intercalaris megtaka­rítás leszámítása után a többlet: 9 szolga után 4.527 frt, 8 segédszolga után 2.920 » 7.447 3 A honvéd főparancsnokságnál (4. czim) és a »Csendörségi költségeknél« (7. czim) egy-egy szolga után előirányozva volt összegek az elszámolás egyszerüsbitése czéljából ide áthozattak, mert a jelzett hivataloknál nem mindig ugyan­azon szolgák vannak alkalmazva, hanem a szolgálati viszo­nyokhoz képest más-más egyének rendeltetnek ki a segéd­hivatalok főigazgatóságának felügyelete alatt álló szolga­személyzetből, tehát ezen czimnél a többlet de ezt a 36. és 98-ik folyó számok alatt kimutatott költségapadás teljesen ellensúlyozza. 1.040 4 Jutalmak és segélyekre az eddigi 4.000 frt helyett 4.600 frt vétetett fel, tehát több mert az eddigi 4.000 frt a méltányos segélyezésekre alig volt elégséges, jövőre pedig a tisztviselői, de különösen a szolgai állások szaporítása következtében ezen aránylag csekély összeg még kevésbé volna elegendő. 600 5 Az 1889. évi XXIII-ik t.-cz. alapján a ministeri palota épí­tésére a jövedéki bírságalapból vett 175.000 frtnyi kölcsön­tőke törlesztési részlete, a kamatlábnak 4 1/ 2 0/ 0" r a történt leszállítása következtében 10.044 forintról 9.491 frt 42 krra csökkent, tehát a megtakarítás 552 58 Átvitel 9.381 552 58 VIII.

Next

/
Oldalképek
Tartalom