Állami költségvetés - 1897
Igazságügyi ministerium - INDOKOLÁS A MAGYAR KIR, IGAZSÁGÜGYI MINISTERIUMNAK 1897. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
' tíibb kevesebb forint Áthozat 9.325 3.075 fogháznak építése vétetett foganatba, a mely hivatva lesz a főváros fogházainak viszonyait különösen a biztonság tekintetében előnyösen befolyásolni s lehetővé fogja tenni az ideiglenesség jellegével biró, de különben is letartóztatási czélokra alkalmatlan u. n. lőportárdülői fogháznak végleges felhagyását. A gyűjtőfogház építésének előhaladása most már kétségtelenné teszi, hogy az f. é. november hó 1-én, ugy a mint az terveztetett rendeltetése czéljának át fog adatni s ezzel egyidejűleg a lőportárdülői fogház fel fog hagyatni. A lőportárdülői fogháznál ez időszerint működő fogházfelügyelőnek állása ennek következtében meg fog szűnni, az ugyanott alkalmazásban levő fogházőri személyzet és pedig 2 fogházőrmester és 35 fogházőr az uj gyűjtőfogházhoz helyeztetik át, azonkívül, miután a budapesti fogházak letartóztatottjainak létszámában, különösen a pestvidékiében, tetemes apadás fog beállani, még 1 fogházőrmesterrel és 5 fogházőrrel apasztom az eddigi fővárosi fogházőrségi személyzeti létszámot, a kiket szintén a gyűjtőfogháznál kivánok alkalmazni. Ezen állásoknak megszüntetése következtében a következő költségapadás áll elő: 1 fogházfelügyelőnek 800 frt fizetése, 350 frt lakpénze és 70 frt lakpénzpótléka . . . 1.220 3 fogházőrmesternek egyenként 450 frt fizetése és 120 frt lakpénze . . . . . 1.710 Átvitel 9.325 6.005 VII. 5