Állami költségvetés - 1897
Földmivelésügyi ministerium - INDOKOLÁS A FÖLDMIVELÉSÜGYI MAGY. KIR. MINISTERIUM 1897. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ.
135 A földmivelésiigyi m. kir. ministernek 1894/5. évi jelentése a telepítési alap felhasználásáról és az állani által eszközöli telepítésekről. Az 1894. évi V. t.-cz. 22. §-ának rendelkezése alapján van szerencsém a telepítési alap felhasználásáról és az állam által eszközölt telepítésekről jelentésemet a következőkben az országgyűlés elé terjeszteni. A pénzügyminister ur 1894-ben 1,000.000 frtot, 1895. évben 500.000 frtot utalt át a fent idézett törvény 11. §-a szerint a földmivelésügyi minister rendelkezésére bocsátandó 3,000.000 frt alapképzésre. Ezen 1,500.000 frt hitelből több alább megnevezendő birtok szereztetett meg telepítési czélokra, ezek közt három azzal a szándékkal, hogy az országnak a Királyhágón tuli részei a telepítés révén megnyittassanak az ország olyan vidékeiről származó jóravaló kis gazdáknak, kik lakóhetyük vidékén a túlmagas árak miatt birtokot nem szerezhetnek. Megvásároltatott pedig: a) Kolozsvármegyében a nagy-sármási, illetve tuzsoni 3.884 holdas birtok 600.000 frtért és 387 hold területű, a nagy-sármási határban szétszórtan fekvő ingatlan, minden holdért tizetendő 153 frt 45 krért; b) Besztercze-Naszódmegyében Magyar-Nemegyén 723' 68 8 hold területű birtok 75.000 frton; c) Szolnok-Doboka vármegyében Yiczén 842' 146 7 hold 60.000 forintért. Az imént említett birtokok megszerzése után hivatali elődöm, gróf Bethlen András, átvétetett 32 viczei lakos ellenében fennálló jelzálogos követelést és annak kiegyenlítésére 14.765 frt 76 kr. előlegeztetett a telepítési alapból, hogy a viczei 32 családot a végrehajtás következményeitől megóvassa. Ezen kölcsönügy rendezése folyamatban van és az előleg az alapnak megtérül, mihelyt a követelés átvétele és törlesztéses kölcsönné leendő átalakítása iránt a kisbirtokosok földhitelintézetével egyfelől, másfelől a viczei lakosokkal a megegyezés létre jön.