Állami költségvetés - 1896

Kereskedelemügyi ministerium - JELENTÉS A KERESKEDELEMÜGYI MAGYAR KIRÁLYI MINISTERIUM 1896. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

'214 Megjegyzem még, hogv az országos statisztikai hivatalból jelenleg a minisz­térium központi szolgálatába berendelt 3 tisztviselőt és 1 gyakornokot, a kiknek a központban való megtartását szolgálati érdekből kívánatosnak tartom, a statisztikai hivatal személyzetének a központi személyzettől való különválasztása és külön létszámba történt foglalása következtében a minisztériumba véglegesen át fogom helyezni. Tekintve, hogy ezen állások illetményei eddig a statisztikai hivatal költség­vetésében voltak felvéve, az 1896. évi költségvetésben pedig a minisztérium központi igazgatásának terhére vannak beállítva, s ennek következtében a statisz­tikai hivatalnál megüresedő állásaik ott szintén betölthetők lesznek, a statisztikai hivatal tiszti személyzete ezen 4 állás számba vételével tulajdonképen 11-el fog szaporodni, mely számból azonban csak 7 képez uj költségvetési terhet. A dologi kiadásokat az 1895. évre költségvetésileg megállapitott 103.525 frttal szemben 1 39.000 frttal irányoztam elő, mely összegből a házbérre . 8.000 frt, adatgyűjtésre és feldolgozásra . . . . 74.000 „ a kiadványokra ........ 40.000 „ útiköltségekre és napidijakra . . . . . 6.000 „ a könyvtárra és térképgyűjteményre .... 2.000 „ s végül hivatali és irodai szükségletre ..... 9.000 frt esik. A hivatali és irodai szükséglet kivételével, a melyet változatlanul irányoztam elő, továbbá a házbér-rovat kivételével, a mely rovatot azon körülménynél fogva, mivel a mezőgazdaság-statisztikai munkálathoz a földmivelésügyi miniszter úr tárczája terhére szükséges helyiségek kibérlésével kapcsolatban azon időre, a meddig a mezőgazdaság-statisztikai munkálat folyamatban lesz, a hivatal rendes helyisé­geire vonatkozólag is előnyösebb bérletet sikerült biztosítanom, 6.325 frttal leszállít­hattam, a dologi kiadások összes többi rovatait emelnem kellett. Az adatgyűjtés és feldolgozás rovatot az 1895. évre költségvetésileg meg­állapitott 46.200 frtról 74.000 frtra, tehát 27.800 frttal emeltem, tulajdonképen igen mérsékelt összeggel, tekintetbe véve, hogy az uj adatgyűjtési rendszer mellett a közvetlen nyers adatok küldetnek be a statisztikai hivatalhoz, a nyomtatvány­szükséglet igen tetemesen emelkedik s e mellett a feldolgozásnál alkalmazandó dijnoki munkaerőt is jelentékenyen szaporítani kell, és tekintetbe véve még azt is, hogy ugyanezen összeg terhére szándékozom a népmozgalmi statisztikai adatszolgál­tatás jóságának előmozdítása érdekében az anyakönyvvezetőket statisztikai laponkint 4 fillérnyi díjazásban részesíteni. A kiadványok rovatát 30.000 frtról 40.000 frtra, tehát 10.000 frttal emeltem. Ezen emelést a statisztikai hivatal működésének általános fejlesztése és munkakörének bővítése indokolja, minthogy ezzel kapcsolatban az uj adatgyűjtések

Next

/
Oldalképek
Tartalom