Állami költségvetés - 1896

Belügyministerium - INDOKOLÁS A MAGYAR KIRÁLYI BELÜGYMINISTERIUM 1896. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ.

27 II. fejezet, 6. czim. A lipo tni ezei téboly dán ál fürdők és sütőműhelyek építésére felveendő 60.000 frt tőke és 4°/ 0-os kamatja törlesztésének I. részletére. 1896. évi előirányzat 4.387 frt, 1895. évre helybenhagyott hitel ...... — „ mutatkozik többszükséglet 4.387 frt. A lipótmezei tébolyda jelenlegi fürdői a főépületben vannak elhelyezve s hiányos szerkezetüknél fogva az intézet főfalait a beszivárgó nedvesség által rongál­ják, e mellett méretüknél fogva arra sem elegendők, hogy a betegek három heten­ként egyszer fürödhessenek, pedig a tisztaság követelményei szempontjából a két hetenkénti fürdés is csak a végső szükségnek felelne meg. Ez okból, és hogy a hydrotherapeuticus gyógymód is alkalmazásba vehető legyen, alkalmasabb és nagyobb arányú fürdőhelyiségek építése és berendezése kívánatos. A sütőműhelyek létesítését pedig hathatósan ajánlja azon körülmény, hogy a kenyér és zsemlye, mint az élelmezés egyik főczikke. a leggondosabb előállítást igényli s a tekintetben a szállítók nehezen ellenőrizhetők és az intézet annak is ki van téve, hogy a szállítóknak néha túlságos árakat kénytelen fizetni. A tervezett beruházások mellett a jó minőség biztosításán kívül a mostani olcsó árakhoz viszonyítva is 2.000 frt megtakarítás remélhető. Az uj fürdők építésére a műszaki előirányzat szerint 43.725 frt volna szükséges, a sütőműhely létesítése pedig mintegy 15.000 frt beruházást igényel, mely kétrendbeli szükséglet kikerekítve 60.000 frtban állapitható meg. Hogy ezen nagyobb szükséglet akár egészben, akár nagyobb részletekben a költségvetést rendkívüli módon ne terhelje, czélszerünek vélem akként intézkedni, hogy a 60.000 frt a belügyministerium kezelése és rendelkezése alatt álló valamely alapból törlesztéses kölcsönképen 4°/ 0-os kamatok és 20 évi törlesztés mellett vétessék fel, s a kamat és törlesztési részlet évenként a költségvetésbe állít­tassák be. (A budapesti nemzeti színháznál 1886. évben eszközölt tűzbiz­tonsági építkezések költségeinek törlesztésére.) 1896. évi előirányzat . . . . . . . . — frt, 1895. évre helybenhagyatott hitel . . . . . . 13.650 „ mutatkozik kevesebb szükséglet 13.650 frt. Az 1886. évben eszközölt tűzbiztonsági intézkedések költségei az 1895. évi költségvetésbe felvett 13.650 frttal teljesen törlesztve lettek, ennélfogva ezen czimen ujabb hitel nem igényeltetik. 4*

Next

/
Oldalképek
Tartalom