Állami költségvetés - 1896
Belügyministerium - INDOKOLÁS A MAGYAR KIRÁLYI BELÜGYMINISTERIUM 1896. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ.
21 9. rovat. A budapesti szünidei gyermek-telep-egyesület segélyezésére. 1896. évi előirányzat 1.000 frt, 1895. évre megszavazott hitel 500 mutatkozik több szükséglet . . 500 frt. Ezen egyesület nagyobbára a fővárosi lakosság azon osztályának gyermekeit gondozza a két hónapi szünidő alatt, a mely osztálynak gyermekei a szülői háznál a nappali munkaidő alatt minden felügyelet nélkül lézengenek. Az egyesület tehát jótékonyságot gyakorolva, erkölcsi és egészségügyi feladatot teljesít, s minthogy feladata megoldásánál teljesen a könyörület és közjótékonyságra van utalva, és mivel igen kimért anyagi eszközökkel rendelkezik, ezen emberbaráti egyesület állami segélyét 1.000 frtra felemelni kérem. 10. rovat. A budapesti általános poliklinikai egyesület segélyezésére. 1896. évi előirányzat 1.000 frt, 1895. évre megszavazott hitel — „ mutatkozik többszükséglet . . 1.000 frt. Ezen jótékony egyesület már fennállása óta nagy emberbaráti jótékonyságot gyakorol a szegényebb sorsú betegek ingyenes gyógykezelésével és részben ingyen orvosságokkal való ellátása által. Az állam szempontjából azonban különös figyelmet azért érdemel, mert a bujakóros és trachomás szegény betegeket is ingyenes gyógykezelésben részesiti, tehát a közjó érdekében oly anyagi támogatást tanusit, mely tulajdonkép az államkincstárra hárúlna. Fentiek alapján a nevezett egyesületet az államra nézve is előnyös tevékenységének előmozditása czéljából anyagi támogatásban részesitendőnek javaslom, s a felvett segély engedélyezését kérem. Általános közigazgatási kiadások. XVI. fejezet, 10. czim. 2. rovat. Országos törvények és rendeletek tárának költségei. 1896. évi előirányzat 4 0.600 frt, 1895. évre helybenhagyott hitel .... • 37. 000 _„_ mutatkozik többszükséglet . 3.600 frt. Az országos törvények és rendeletek tárának szerkesztésével eddig egy ministeri titkár és egy irodasegédtiszt volt megbizva, minek folytán a központi tisztviselők létszámából két egyén a törvénytár szerkesztősége által állandóan elvonatott,