Állami költségvetés - 1896

Belügyministerium - INDOKOLÁS A MAGYAR KIRÁLYI BELÜGYMINISTERIUM 1896. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ.

15 megsemmisítésekből eredő kártérítések sem. Állandó szükséggé fejlődött továbbá járványorvosok kiküldése oly vidékekre, ahol a helyi viszonyokban rejlő és könnyen el nem hárítható okokból elégtelen az orvosi segély. Gyakran felmerül a szüksége annak is, hogy egyes községek és törvényhatóságok általános hatású nagyobb köz­egészségi ártalmaknak a fertőző kórok leküzdése czéljából innen megkövetelt elhárí­tását czélzó műveleteikhez — mint például mocsarak lecsapolásához, közkutak furatásához stb. — innét kérnek indokoltan segélyt s ez tőlük meg sem tagadható. Nem hagyható figyelmen kivül az sem, hogy több, még az 1892. és 1893. évi cholerajárványok idejéből eredő kártérítési ügy van tárgyalás alatt, a melyekből kifolyólag az innét elrendelt és itteni közegek által foganatosított intézkedések folytán magánvagyonban okozott károk megtérítendők lesznek. Mindezek alapján a szóban levő rovat alatt az eddigi 5.000 forint helyett 25.000 forintnak beállítását tartom szükségesnek. 7. rovat. Diphteria elleni gyógyserum-terinelő intézet. 1896. évi előirányzat 9.720 frt, 1895. évre helybenhagyott hitel — mutatkozik többszükséglet 9.720 frt. Az ujabb gyógytudomány ezen vívmánya elől a kormány nem zárkózhat­ván el, hogy az ország szegényeit olcsó gyógyserummal ellátni lehessen, egyelőre 12 lovat be kellett állítani serumtermelés czéljéból. 8. rovat. Tébolydai kiadások. 1896. évi előirányzat 632.169 frt, 1895. évre megállapított hitel 583.000, a többszükséglet 49.169 frt. Ebből a lipótmezei országos tébolydára 4.375 forint többszükséglet esik, melynek oka részben a háziszolgák és kocsisok bérének csekély, de múlhatatlan emelése és a háziszolgák számának kettővel való szaporítása, mit a rendkívüli magas beteglétszám (800-on felül 856-ig) és a saját kezelésű élelmezéssel járó több munka elkerülhetetlenné tesz; a legfőbb ok azonban, hogy a ruházat és összes felszerelési czikkek elavult mintái helyett megfelelőbbek állapíttatván meg, a jobb anyag és gondosabb kiállítás a beszerzést, miként ez már 1895-ben tapasztaltatott, jelenté­kenyen költségesebbé teszi. Ezzel szemben azonban az anyag minősége és az elő­állítás gondossága biztosítékot nyújt, arra nézve, hogy a nagyobb tartósság, tehát csekélyebb pótlás szüksége a különbözetet később ki fogja egyenlíteni. Ezenkívül fogyasztási adó, italmérési adó és illeték is a kivetés alapján nagyobb összeggel emelkedett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom