Állami költségvetés - 1896
Belügyministerium - INDOKOLÁS A MAGYAR KIRÁLYI BELÜGYMINISTERIUM 1896. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ.
8 Hivatali elődöm már az 1894. évi költségvetést kisérő indokoló jelentésében hangsúlyozta, hogy a vármegyei törvényhatóságok, azon tiszti létszámmal, mely az 1883 : XV. t.-cz. szerint változatlanul megállapított állami javadalmazás kiszámításának alapjául szolgált, a közigazgatás kívánalmainak megfelelni nem képesek, és hogy számos törvényhatóságnál a tiszti létszám szaporítása immár elodázhatlan, szintúgy elégtelen sok törvényhatóságnál a dologi kiadásokra fordítható összeg. A szükségletek növekedését illetőleg van szerencsém tisztelettel megjegyezni, hogy mig az 1894. évi szükségletek 5,519.643 frt 08 krt tettek, addig az 1895. éviek 5,898.992 frt 91 krra emelkedtek; már pedig a vármegyék évi költségvetésének megállapításánál a legszigorúbb takarékossági elvek tartatnak szem előtt. Minthogy a vármegyék nagy részénél — hogy azok közigazgatási feladatuknak megfelelni képesek legyenek — a jövő évben is uj állások rendszeresitendők s az elégteleneknek bizonyult dologi kiadások fedezéséről elodázhatlanul gondoskodni kell, az ebbeli költségeket azonban sem ujabb pótadó, sem pedig az alapok fokozottabb igénybevétele utján nem fedezhetik, ennélfogva a vármegyék állami javadalmazásának ezúttal 150.000 frttal való felemelését kell kérnem. Ezen többszükséglet ez idő szerint azért nem részletezhető tüzetesen, mert ugy a tiszti létszám, valamint a dologi kiadások megállapítása csak a törvényhatóságokkal egyetértőleg eszközölhető, azok pedig költségvetéseiket, az 1886 : XXI. t.-czikk 17. §-ának • rendelkezéséhez képest, csak az őszi rendes közgyűlésen tárgyalják és állapítják meg. Főispánok és a budapesti főpolgármester, valamint a főispáni titkárok fizetései és lakpénzei. XVI. fejezet, 4. czim. 1896. évi előirányzat 1895. évre helybenhagyott hitel mutatkozik többszükséglet . A többszükséglet indokai a következők : 1. Zemplén vármegye lakosságának száma a 300.000-et meghaladván, az 1886. évi XXI. t.-cz. 63. §-a értelmében nevezett vármegye főispánja, eddigi 4.000 frt íizetése helyett, az 5.000 frtos első osztályú fizetéssel látandó el s ebből kifolyólag fizetési többlet merül fel. Trencsén vármegye jelenlegi főispánja, ki előbb belügyi államtitkár volt, már belügyi államtitkárrá történt kineveztetésekor 5.000 frt főispáni fizetést élvezett, mely fizetés részére akkor is biztosítandó volt, a mikor államtitkári állásától történt felmentése Átvitel 1.000 frt 352.712 frt. 342.930 „ 9.782 frt. 1.000 frt