Állami költségvetés - 1896

Vallás- és közoktatásügyi ministerium - A VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MAGYAR KIRÁLYI MINISTERIUM 1896. ÉVI KÖLTSÉG-ELŐIRÁNYZATÁNAK INDOKOLÁSA

162 42. czim. A budapesti tudomány-egy et ein két kór­boneztani tanszéke tudományos felszerelésének kiegé­szítésére 5.000 frt irányoz tátik elő. A budapesti egyetem kórboneztani tanszékeinek tudományos felszerelése részben elavult, részben hiányos. Az elavult eszközük, készülékek, górcsővek stb pótlásáról okvetlenül gondoskodni kell; de be kell szerezni több uj készüléket is, a melyeket a bacteriologia hatalmas fellendülése és kiváló fontossága miatt ma már egy kór­boneztani tanszék sem nélkülözhet. Mindezen alapbeszerzésekre a két tanszék számára együtt 5.000 frtot irányoztam elő. 43. czim. A kolozsvári egyetem vegytani intézeté­nek pótlólagos felszerelésére 1.500 frt irányoztatik elő. A kolozsvári egyetem vegytani intézete volt az első uj egyetemi intézet Kolozsvártt. Minthogy felállítása óta a vegytani búvárkodás terén több olyan készülék keletkezett, melyek ma már a laboratóriumi dolgozás­nál úgyszólván nélkülözhetetlenek, vagy legalább a kísérletezésnél nagy idő,— esetleg anyag megtakarítással járnak: ennélfogva azok legnélkülözhetetlenebbjeinek megszerzésére a nevezett intézet részére 1,500 frtot irányoztam elő. 44. czim. A brassói állami főreáliskola épülete körül a járda folytatólagos kiépítésére . . .1.050 forint, Brassó városának autonom jog körében tett intézkedése szerint ezen járda építendő lévén s annak költsége, ugyancsak a városi szabályrendeletek értelmében az intézeti épület tulajdonosának a magyar államkincstárnak terhét képezvén, ezen összeget előirányoz­nom kellett. 45. czim. A budapesti 1. ker. á 1 lami főgymnasium telkére és épületére szükséges 460.000 forintból az 1896. évben beruházandó 1. részlet . . 100.000 frt. A gymnásiumok czimének indokolásában részletesen előadtam azon okokat, a melyek miatt a fő- és székváros hatalmasan fejlődő első kerületében fennálló fokozatosan fejlesztett kir. gymnasium államosítását szükségesnek tartom. Ezen gymnasium jelenleg oly bérházban van, a hol az intézet fejlesztése a rendelkezésre álló

Next

/
Oldalképek
Tartalom