Állami költségvetés - 1895

Kereskedelemügyi ministerium - JELENTÉS A KERESKEDELEMÜGYI MAGYAR KIRÁLYI MINISTERIUM 1895. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

205 ság újjászervezését, az adat-szolgáltatásnak a hivatal kiküldöttjei által a helyszínén való közvetlen és hatályos ellenőrzését, az adatoknak részletesebb feldolgozását, stb. Több, már teljesen előkészített reformot, mint pl. a tengeri áruforgalmi adat-szolgáltatásnak tökéletesítését, a szállítmányozók által közvetített forgalom statisztikai bejelentésére létesítendő új eljárást, az adat-szolgáltatásnak a közúti forgalomra való kiterjesztését stb., csak az árúforgalmi statisztikáról szóló és már teljesen előkészített törvényjavaslatnak törvényerőre való emelkedése után annak végrehajtásával egyidejűleg szándékozom életbe léptetni. Önként értendő azonban, hogy ezen törvényhozási intézkedésekből származó költségekről a jelen költségvetési előirányzatban még nincsen gondoskodva. Az országos m. kir. statisztikai hivatal továbbá az 1895. évben is művelni fogja az árúforgalmi statisztikán kivül a statisztikának mindazon ágait, a melyek eddigi rendes működési körébe tartoznak, úgymint a népmozgalmi, mezőgazdasági, hitelintézeti, bányászati, pénzügyi, közoktatásügyi, közlekedési, igazságügyi, véderő­és tűzkár-statisztikát. Igyekezni fogok, hogy a költségvetés által adott lehetőséghez képest, a szükséges korszerű reformokat a statisztika mindezen ágaiban mielőbb létesítsem. A hitelintézeti statisztika már a f. évtől, a tűzkár-statisztika pedig a jövő évtől fogva egészen új, az eddiginél tökéletesebb adat-szolgáltatásra lesz fek­tetve. Folyamatban van az igazságügyi statisztika reformjának előkészítése is, ennek tényleges keresztülvitelét azonban, miután a kérdés beható tanulmányozása még úgyis hosszabb időt igényel, a következő évre óhajtom elhalasztani. Ellenben már most fogom életbeléptetni a statisztika némely új ágait, a melyek aránylag csekély költséggel létesíthetők; úgymint a biztosítási intézetek statisztikáját, továbbá az ipari és kereskedelmi betegsegélyző pénztárak statisztikáját, a mely egyszersmind kiindulásul fog szolgálni és első lépés gyanánt tekintendő egy általános munkás­statisztika létesítéséhez. Mint a kormányzat valamennyi ágát érdeklő igen fontos újítást tervezem továbbá a nemzetközi statisztikai adatok rendszeres gyűjtését és feldolgozását, a mit azonban az 1895. évben csak azon esetben és csak oly mérvben szándékozom életbe léptetni, ha és a mily mértékben a hivatal többi munkálatainál megtakarításokat fogok elérhetni. Az orsz. in. kir. statisztikai hivatal munkásságának eredményeit 1895-ben is részint a „Magyar statisztikai évkönyvben", részint a „Magyar statisztikai közlemények" czimü kiadványsorozatban teszi közzé. A „Magyar statisztikai évkönyv", a mely mint új alakban szerkesztett egységes kézikönyv, 1894-ben jelent meg először és szerkesztési módjára, tartalmi teljességére nézve a külföld hasonnemü termékeivel bátran versenyezhet, ezúttal is tartalmazni fogja tömör összefoglalásban a népességi, közgazdasági, kulturális és állami életre vonat­kozó összes fontosabb statisztikai adatokat, nemcsak azokat, a melyeket az országos

Next

/
Oldalképek
Tartalom