Állami költségvetés - 1894

Kereskedelemügyi ministerium - JELENTÉS A KERESKEDELEMÜGYI M. K. MINISTERIUM 1894. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

200 A gépgyár az általa gyártott mozdony, szerkocsi és kocsikerekekhez és az államvasutak a saját jármüveikhez szükséges összes kerékabroncsokat részben külföldön és a belföldieket is felette magas árakon kénytelenek megszerezni. Ez a körülmény egy kerékabrones-hengerlönek felállítását teszi szükségessé; annyival is inkább, minthogy az államvasutak és a gépgvár kerékabroncs szükségletének előállítása egymagában is képes ezen befek­tetést jövedelmezővé tenni, mi mellett ismét egy uj iparág honosittatik meg. E kerékabroncs-hengermű berendezésére 150.000 frtot irányzók elő. Az agyagiparunk fejlődésének egyik akadálya, hogy nagyobb szabású tűzálló agyagáru gyárunk, mely a külföldi iparral versenyezhetne és kohá­szatunk szükségleteit kielégítené, nincsen. A diósgyőri vas- és aczélgyárban már évek óta gyártatnak ily tűzálló agyagáruk, de a gyár jelenlegi berendezéseivel csakis saját szükségletét képes fedezni. Ezen iparágnak szélesebb alapokra való fektetése által nemcsak a hazai iparnak és a vaskohászatnak tétetik nagy szolgálat, a mennyiben a külföldi igen drága árukkal szemben mintegy 50%-ka,l olcsóbban lesznek az e nembeli áruk itthon előállíthatók, hanem e mellett még a diósgyőri gyár is egy jövedelmező, szintén uj üzemágat nyer. A téglagyár termelőképességének oly mértékben való emeléséhez, hogy az képes legyen évenkint 1,200.000 drb tűzálló téglát mintegy 5.400 tonna súlyban előállítani, szükséges egy uj téglaszáritó kamarának és két uj égetőpertnek a felépítése, továbbá a téglagyár épületének kibővítése, vala­mint több rendbeli apritási és keverőgépnek beszerzése. A téglagyárnak ezen kibővítése mintegy 65.000 frtba kerül. A diósgyőri gyártelepen ez időszerint kórház nincs, s a súlyos bete­geket vagy lakásaikon kell ápoltatni vagy a Miskolczon lévő kórházba szálli­tatui; ragályos betegek elhelyezéséről meg épen nincsen gondoskodva, ugy, hogy valamely járvány kitörése esetén a 2.000 léleknél nagyobb számú lakos­sággal bíró gyártelep a lehető legnagyobb bajoknak van kitéve. A gyártelep érdekében egy kórház létesítése szükséges lévén, erre 45.000 frtot vettem fel. A felsorolt nagyobb beruházásokra, valamint ezeken kivül mindkét gyárnál a folytonos fejlődés és az ezzel kapcsolatosan fokozott üzem folytán évközben okvetlenül felmerülő s előre pontosan meg nem állapitható kisebb beruházásokra szükséges mintegy 1 millió frtot, egy megfelelő hosszabb tör­lesztésű kölcsön felvétele utján szándékozom fedezni, mely uj kölcsön első törlesztési részlete fejében 50.000 frtot vettem fel. 27

Next

/
Oldalképek
Tartalom