Állami költségvetés - 1894

Vallás- és közoktatásügyi ministerium - A VALLÁS ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MAGYAR KIRÁLYI MINISTERIUM 1894. ÉVI KÖLTSÉG-ELŐIRÁNYZATÁNAK INDOKOLÁSA

78 ev. ref'. főgymnasiumok épületei oly rossz állapotban vannak, hogy folytatólagos segélyzésök az építkezésnek mielőbbi meg­kezdhetése végett kikerülhetetlenül szükséges. Mindkét intézetnek 4.000—4.000 frtot szándékozom adni, a kért 50.000 frt beru­házási államsegélynek hatodik részletéül, mely részleteknek beszámításával Csurgó 34.000, Miskolcz pedig 26.500 frt erejéig kielégítve leszen. A k o 1 o z s v á r i unitárius főgymnasium épü­letére, mint tavai, az idén is 3.000 frtot irányzók elő (IV. részlet), mely összeggel együtt a szóban levő középiskola fen­tartója eddigelé már 9.000 frt építkezési segélyben részesült, s igy közelebb jut ahhoz, hogy iskolai épületét kibővithesse. E régibb idő óta folyamatban levő segélyezéseken kivül a tavali költségvetésben először szerepeltek a szászseb esi ág. ev. gymnasium és a sepsi-szent-györgvi ev. ref. fő­gymnasium. A tavali indokolásban részletesebben kifejtett okoknál fogva és az ott emiitett ezélokra a szászsebesi ág. ev. gymnasium második részletül kap ismét 2.000 frtot (kérelmezett összeg 10.000 frt), a sepsi-szent-györgyi ev. ref. főgymnasium szintén második részletül 10.000 frtot, mely összeg számba­vételével a kért 32.000 frtból már 20.000 frt lesz kifizetve. Ezen költségvetésben szerepel először két oly intézet, melyeknek segélyezését égetően szükségesnek kell jeleznem. Ezek : a g y u 1 a f e h é r v á r i és 1) r a s s ó i kath. fő g y m n a s i u­mok. Az első helyen megnevezett középiskolának 5.000, a brassóinak 4.000 frt államsegélyt szándékozom adni. Mindkét középiskola jelenlegi épülete a minimális követelményeknek sem felel meg, sőt a gyulafehérvári gymnasium jelenlegi épü­lete teljesen roskadozó állapotban van s egy tanterme már összeomlással fenyegetett. A fentartónak szűk anyagi viszonyai s a nemzeti szempontból fontos szerep, melyre e középiskolák hivatvák, kötelességemmé teszik, hogy a törvényszerű állapot létesítését állami segélylyel előmozdítsam. Mindezen összegek együttvéve 37.000 frtot tesznek. A fen­maradó 1.000 frtot előre nem látható beruházási szükségletekre szán d ékozom ford i tani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom