Állami költségvetés - 1894

Vallás- és közoktatásügyi ministerium - A VALLÁS ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MAGYAR KIRÁLYI MINISTERIUM 1894. ÉVI KÖLTSÉG-ELŐIRÁNYZATÁNAK INDOKOLÁSA

63 Még számtalan égető építkezés állván küszöbön, az eszkö­zölt kiszámítások szerint azokra az 1894-dik évre legalább 300.000 frtot volt szükséges előirányozni, mely összeg ugyan­csak kölcsön utján lévén beszerzendő, annak kamataira és tör­lesztési részletére, valamint az 1S93. évi 96.000 forint kama­taira és törlesztési részletére szolgál az itt előirányzott 21.780 forint. S habár 300.000 forint még nem elegendő arra, hogy azzal már valamennyi állami iskolának czélszerü elhelyezéséről gondoskodni lehessen, azonban a kívánható összeg megállapítá­sánál csak az oly épitkezések voltak figyelembe vehetők, melyek már most égetően szükségesek s melyek annyira előkészitvék, hogy az 1894. évben műszakilag is foganatosíthatók. Kzek közül nevezetesebbek: a fehértemplomi állami elemi és felső leányiskola, a pancsovai állami elemi és polgári iskola, az újvidéki állami polgári leányiskola, az aldobolyi, brassói, molnári, malaczkai, petrozsényi és ungvári állami elemi iskola. Annál kevésbé haboztam ezeket az építkezéseket törlesztési kölesönképen irányozni elő, mert a szóbanforgó iskolák nagy része jelenleg bérhelyiségben lévén elhelyezve, itt részben állandó tehernek hosszabb lejáratú kölcsönre való átváltoztatá­sáról lesz szó. 26. rovat. A kolozsvári egyetem könyvtára és jogi kara számára szükségelt épületre felveendő 200.000 frt kamata és 2-ik törlesztési részlete 11.000 frt. A törlesztési részletnek 5.500 frtról 11.000 frtra való fel­emelése abban találja magyarázatát, hogy mig a mult évben a törlesztési részlet csupán az azon év folyamán beruházásra kerülő 100.000 frt után állapíttatott meg, a f. évben azt már az egész 200.000 frt után kellett, számításba venni. Ezen összeggel, mint azt már a mult évi költségvetésben is jeleztem, csupán a jogi kar és az egyetemi könyvtár szükség­letei nyernek kielégítést, az egyetemi központi épület további

Next

/
Oldalképek
Tartalom