Állami költségvetés - 1894
Vallás- és közoktatásügyi ministerium - A VALLÁS ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MAGYAR KIRÁLYI MINISTERIUM 1894. ÉVI KÖLTSÉG-ELŐIRÁNYZATÁNAK INDOKOLÁSA
Gl az 1894. év végéig nem fog felhasználtatni: a törlesztési részletet el lehetett a valószinüség szerint felhasználásra kerülő összeg arányában szállitani. 16. rovat. A p o z s o 11 y i állami felsőbb leányiskola kibővítésére, valamint az 11 j helyiségek belső felszerelésére felveendő 51.478 frt kölcsön kamata és 3-ik törlesztési részlete fejében 2.831 frt irányoz tátott elő, szemben az 1893-ik évi 2.035 frttal. A pozsonyi állami felsőbb leányiskola épületének kibővitésére az 1892-ik évben egy 37.000 frtnyi kölcsön szavaztatott meg. Az előzetes tervek és költségvetés kidolgozásával megbízva volt építész azonban nem vette figyelembe Pozsony városa épitési rendszabályát, melynek értelmében az épületet a kibővités alkalmával a szabályozási vonalba kellett hozni. Ez a körülmény szükségessé tette az építés elhalasztását s uj tervek meg költségvetés kidolgozását. Hogy az épület a szabályozási vonalban legyen, két szárnyán risalitokat kell emelni és e végett a főfalakat megerősíteni. E miatt az uj tervek szerint a kibővités nem 37.000, hanem 42.892 frtba kerül. Szükségesnek mutatkozott továbbá egy izolált beteghelyiség berendezése az intézet kertjében levő paVillonban. Ez 1.901 frttal szaporította a kibővités költségeit. Végül gondoskodni kell a kibővités folytán nyerendő uj helyiségek megfelelő felszereléséről, mely czélra 13.684 frt szükségeltetik. Ezen összegből azonban az 1894-ik évben csupán 6.684 frt fog felhasználtatni, miért is az 1894-ik évben nem 58.478, hanem csupán 51.478 frt kölcsönnek megfelelő törlesztési részletet vettem előirányzatba. 18. rovat. A pozsonyi állami reáliskola s z á 111 á r a emelendő épület telkének megvételére és az épület létesitésére felveendő 193.150 frt kölcsön kamata és 3-ik törlesztési részlete 10.623 frt. E czimen már a mult évi költségvetésben 145.150 frtot irányoztam elő, a mely összeg indokálásával jeleztem, hogy