Állami költségvetés - 1893

Kereskedelemügyi ministerium - JELENTÉS A KERESKEDELEMÜGYI M. K. MINISTERIUM 1893. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

16 eszközök nélkül nem valósithatók meg s ennélfogva kell nagyobb fedezetről is gondoskodnunk. A gyáripar terén számolnunk kell azon nehézségekkel, melyekkel uj gyári vállalatok, illetve uj iparágak meghonosításánál meg kell küzdeni. E mellett figyelmet kell fordítanunk már fennálló, fejlődésképes ipar­ágaknak nagyobb mérvű fejlesztésére is, minők például — a textil- és bőr­ipar, — mint a melyekben hazai termelésünk szemben a hazai fogyasztással aránylag még mindig hátra van. A mi a kis-ipart illeti, egyrészt a szövetkezeti raktárak ügyének elő­mozdítása és ezzel kapcsolatosan a kis-iparosoknak segédgépekkel való ellá­tása, másrészt szakképzett iparosok és segédszemélyzet nevelése azon módok, melyek által helyzetén segíteni lehet. Mindezekhez azonban anyagi eszközök szükségesek. A házi-ipar nagyobbmérvü felkarolására és országos szervezésére szin­tén nagyobb áldozatok kívántatnak. — A vállalkozási rendszerrel tett kísér­letek kedvező eredményt tüntetvén fel, a jövő évben ezen irány folytatandó lesz; egyrészt erősbiteni kell a már szerződtetett vállalkozókat és kiterjesz­teni üzletkörüket, másrészt uj vállalkozókat is kell szerződtetni, nevezetesen Békésvármegyében, melyek szintén az eddigieknél nagyobb összegeket igé­nyelnek. Ezenkívül gondoskodni kellene a házi-ipar részére egy országos szervezetről, a mi egyelőre csakis bizonyos állami támogatással lesz fen­tartható. Az ipari gyakorlati szakoktatás szervezése, nézetem szerint, legsürgő­sebb feladataink egyike. — Eddigi szakiskoláink és tanműhelyeink nagy része kibővitendő és fejlesztendő, — ezeken kivül pedig uj szakiskolák és tanműhelyek állitandók fel. A jövő évi költségvetés terhére esik a gölnicz­bányai vasipari tanműhely, a maros-vásárhelyi fa- és fém-, valamint a székely­udvarhelyi kő- és agyagipari szakiskola, a pöstyéni és trencsénmegyei kosár­fonó-, a csabai szövő- és békési gyékényfonó-tanműhelyek teljes berendezése és felszerelése, a mi az évi fentartási költségeken kivül, — melyek az uj iskolákkal évenként növekednek —, körülbelől 40 — 45,000 frtot igényel. Ha ehhez hozzáveszszük az emiitett uj szakiskolák fentartási költsé­geit és a fennállók fejlesztésével járó, a jövő évi költségvetést terhelő kiadá­sokat, ugy azok mintegy 60.000 frtra tehetők, nem számítva ide a már fennálló gyakorlati ipari szakiskolák és tanműhelyek eddigi évi fentartási költségeit, melyek évenként az „ipari és kereskedelmi czélokra" szolgáló hiteladományból fedeztettek. Az ipari gyakorlati szakoktatásnak a kor színvonalára való emelé­séhez szakképzett tanerők kiképezése, gépek, minták és egyéb segédeszközök

Next

/
Oldalképek
Tartalom