Állami költségvetés - 1893

Kereskedelemügyi ministerium - JELENTÉS A KERESKEDELEMÜGYI M. K. MINISTERIUM 1893. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

H ev e ^ et ó s. Tárczám 1893. évi költségelőirányzatának összeállításánál azon két szempontot tartottam irányadónak, hogy egyfelől a gondozásomra bizott érdekek kellő kielégitést találjanak, az egyes szolgálati ágak lehetőségig tovább fejlesztessenek, másfelől azonban hogy az államháztartás mérlege tár­czám költségvetése által meg ne rontassék. e két szempontot igyekeztem összeegyeztetni, s részemről megnyugvással terjesztem azt elő. Nincs a gondozásomra bizott tárczában egyetlenegy ágazat, melynek továbbfejlesztéséről az okszerűség korlátai között a jelen költségvetésben ne gondoskodtam volna. Kimerítőbben indokolom ezt a részleteknél, itt csak általánosságban jelzem a következőket. A munkaerőket, a hol szükséges volt, szaporítottam, s azok anyagi helyzetének javítására is lehetőségig figyelemmel voltam; a közúti adminis­tráczió fejlődést tanusit; a törvényhatósági utak segélyezésére, közúti törzs­könyvek készitésére nagyobb, illetve uj összegeket vettem fel; ipari és keres­kedelmi xzélokra 226.901: frttal többet irányoztam elő; a posta és távirda, valamint a távbeszélő czéljaira 452.500 frttal nagyobb fedezet és 300 munka­erővel több álland rendelkezésre; a postatakarékpénztár minden indokolt szükséglet fedezése után 81.896 frt fölösleget mutat; a tengeri hajózásnál a személyzeti előléptetési viszonyok javíttatnak; a m. kir. államvasutak rendes üzleti kiadásait 2,160,000 frttal emeltem, a munkaerők számát 1.015-el sza­porítottam, az előléptetési viszonyokat javítottam, a járműfentartás hitelét félmilliónál nagyobb összeggel emeltem; a gyáraknál, a zálogházaknál, mérték­hitelesítésnél, statistikai hivatalnál szintén nincs stagnatio; a nyugdijakat a tényleges szükségletnek megfelelően irányoztam elő, ugy hogy mellőzhető lesz a túlkiadás. A befektetések és beruházásokról szintén gondoskodva leend, és pedig a megelőző évnél fokozottabb mérvben. A folyamatban levő munkák (fiumei, zenggi kikötők, Győr, Szabadka, Szolnok, Miskolcz állomások stb.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom