Állami költségvetés - 1893

Belügyministerium - Indoklás - INDOKLÁS A MAGYAR KIRÁLYI BELÜGYMINISTERIUM 1893. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ.

7 Áthozat . 21.643 frt ségi kórházak, Erzsébet-kórház, egyetemi tankórodák stb. példáját követi. Szükséges ez azért, mert a lipótmezei tébolyda, mint elsőrendű és legnagyobb állami gyógyintézet az ujabb kor és tudomány vív­mányainak gyakorlati alkalmazásától továbbra el nem zárkozhatik, de legkivált szükséges ez azért, mert ezen intézet, mint gyógyitó­intézet, ezen hivatásának sikeresen csak igy felelhet meg. Az elmebetegek gyógyulásának első és alapfeltétele a jó táp­lálkozás. Az élettani rendes táplálkozás az elmebetegek szervezetének fentartására nem elegendő, hanem mindenekelőtt oly plus erőtáplá­lékkal látandók el, mely a nyugtalan betegeknél a szervezetben való visszaesést megakadályozza, illetve ellensúlyozza, gyógyulásra való hajlamnál azonban a beteg oly intensiv módon táplálandó, hogy a test­súlynak 8 —16 kilonyi fellendülése eléressék, mert ezen első feltétel nélkül, a gyógyulás be nem következik. A bőséges táplálkozás a vállalkozási rendszer mellett is elérhető, azonban a jó táplálkozás előfeltételét, t. i. az ételek fokozott tápláló erejét (bonitas) csakis a házilagos rendszer biztosítja, s innét van az, hogy azon gyógyintézetek, melyek a házilagos rendszerre tértek át, viszonylag nagyobb gyógyulási és kisebb halálozási °/ 0-f>1 mutatnak fel. Szakemberek véleménye abban megegyezik, hogy egy jól vezetett elmegyógyintézet a sajátkezelési élelmezési rendszert nem nélkülözheti, ez adván meg a gyógyintézetnek, mint ilyennek a tulajdonképeni jelleget. De eltekintve az orvosi szemponttól, humanisticus tekintetek is arra indítanak, hogy az önkezelési rendszerre térjünk át, miként tette ezt az igazságügyi kormányzat is, midőn fegyintézeteiben, — a humanismus követelményeinek engedve, — a házi élelmezési rend­szert léptette életbe. De közápolási tekintetek is úgyszólván kényszerítenek ezen rendszerváltoztatásra, mert az apáczáknak ápolói szolgálatra való alkalmazása csak ugy érhető el, ha e mellett az élelmezés körüli teendőkkel is megbízatnak. Pedig az apáczáknak a beteg osztályokon való alkalmazása a humánus szellem és jó bánásmód tekintetéből nagyon kívánatos és ezzel a tébolyda-intézetek egyik égető napi kérdése, az ápolói kér­dés, t. i. miként lehet jól kitanított és stabilizált ápolói személyzetre szert tenni; részben szintén megoldást nyer, a mennyiben, mint azt Átvitel . 21.643 frt

Next

/
Oldalképek
Tartalom