Állami költségvetés - 1890

Belügyministerium - INDOKOLÁS A MAGYAR KIR. BELÜGYMINISTERIUM 1890. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

6 Ha tehát az elnevezésben és rangban volt is különbség, de a hatáskörben egy és ugyanazon joggal birt a tényleges államtitkár és az államtitkári teendőkkel felruházott ministeri tanácsos. Tagadhatatlan és elvitázhatlan az, hogy a magyar királyi bel­ügyministeriumban mindenkor akép voltak a teendők megosztva, mintha két tényleges államtitkár lett volna, és, hogy szükség volt mindenkor és szükség van ma is két államtitkárra. E mellett bizonyít ama indokolás is, mely 1875-ben az egyik államtitkári állás megszüntetése mellett és egy uj ministeri taná­csosi állás rendszeresítése érdemében felhozatott. Fel kell még említeni, hogy a ministerium kebelében szerve­zett tiz (10) ügyosztálynak vezetését, illetve felügyeletét egy állam­titkár, kinek az országgyűlés tartania alatt, az ülésekben is jelen kell lennie, nem teljesítheti, és nem teljesítheti egymaga azon fel­adatot sem, hogy a ministerium kebelében alakított fegyelmi, ház­közösségi, kihágási s az állandó bizottságok elnökségét vigye. Iga­zolja ezt azon tapasztalás, hogy eddigelé is ugy az ügyosztályok vezetése, illetve felügyelete, valamint az állandó bizottságok elnök­sége is, az államtitkár és az államtitkári teendőkkel megbízott ministeri tanácsos közt voltak megosztva. Ehhez járul még, hogy ha egyik államtitkár beteg vagy sza­badságon van, annak ugyancsak államtitkár által való helyettesítése szükséges. De fel kell említenem azt is, hogy a belügyministerium­ban az ügyforgalom az 1868. évivel egybehasonlitva, 60.000 ügy­darabbal szaporodott, a személyzet létszáma pedig csak 4 egészség­ügyi felügyelővel szaporittatott. Arra pedig, hogy az ügyforgalom apadjon, épen nincs kilátás, mert az évről-évre nagy számmal alkotott törvények legnagyobb részének végrehajtásánál a belügyministerium van első sorban érdekelve. A fent elősoroltak eléggé igazolják egy második államtitkári állás rendszeresítésének szükségét, s kiegészítve a fentebbieket még egy pár adattal — mely a belügyi kormányzat múltjából és jövő­beli feladatából van merítve — bizonyos, hogy a czélbavett rend­szeresítés elodázása, csakis a közigazgatás rovására történhetnék.

Next

/
Oldalképek
Tartalom