Állami költségvetés - 1890

Igazságügyi ministerium - INDOKOLÁS A MAGYAR KIR. IGAZSÁGÜGYI MINISTERIUMNAK 1890. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

23 az 1886-ik évi XXIX. törvényczikk némely intézkedései módosítá­sának és pótlásának szükségét mutatták ki főleg a végből, hogy a betétek szerkesztésének munkálata, a jogbiztonság sérelme nélkül egyszerűbbé és könnyebbé tétessék, és magok a telekkönyvi betétek könnyebben áttekinthetőkké váljanak. Az e tárgyban már elkészített törvényjavaslatot lesz szerencséin közelebbről a törvényhozás tárgya­lása elé terjeszteni. Végül egy uj rovatot kellett ezen czim dologi kiadásainál nyit­nom, mely alatt 49.500 forint vétetett fel a végből, hogy az 1888. III. t.-czikk alapján, a Budapesten emelt törvénykezési épület épitési költségei fedezésére szolgáló kölcsönnek 1890. évi november 1-én esedékes I-ső félévi kamat- és tőketörlesztési részlete fedezhető legyen. Az idézett törvény 1. §-ában 1,800.000 forint külön kölcsön felvételére adott felhatalmazást, melynek tőkéje és kamatai a 3. §. szerint évenként 99.000 forintot meg nem haladó, s az 1890. évi november hó l-jétől ötven éven, tehát száz féléven át, előleges fél­évi részletekben fizetendő járulék által teljesen törlesztendők, s a mely szükséglet a 4. §. szerint az igazságügyi tárcza rendes kiadásai közé veendő fel. Ezen uj kiadás felvétele tehát, a törvény ezen rendelkezésében találja indokát. Bevétel. 3. czim. 1889. évre megállapittatott . . . . 17.467 frt, 1890. évre előirányoztatik . . . . 24.128 „ tehát 6.661 frt­tal több. 1. rovat. Járulékok a törvénykezési költségekhez. Ezen rovatnál 5.759 frt, apadás mutatkozik. Az 1889. évi állami költségvetés indokolásában közölt kimu­tatás 1. folyószáma alatt, a nialaczkai kir. jbg. területén levő 27 község részéről felvett 307 frt — krt, miután a községek fizetési kötelezettsége 1889. évi decz. 31-vel megszűnt, törlendő volt; Átvitel 307 frt — kr

Next

/
Oldalképek
Tartalom