Állami költségvetés - 1889

Vallás és közoktatásügyi ministerium - A VALLÁS ES KÖZOKTATÁSÜGYI MAGYAR KIRÁLYI MINISTERIUM 1889. ÉVI KÖLTSÉG-ELŐIRÁNYZATÁNAK INDOKOLÁSA

22 A személyi járandóságokra 8.144 frttal több, a dologi kiadásokra ellenben 12.127 frttal kevesebb van előirányozva ez évben a mult évi megállapítással szemben. A személyi járandóságoknál mutatkozó emelkedés főleg annak tulajdonítandó, hogy a költségvetés a tényleges állapotnak mindenben megfelelően helyesbittetett és több oly személyi járandóság, mely eddigelé részint a dologi kiadásokra megállapított összegből, részint az intézetek saját bevételeiből fedeztetett, ezen bevételeknek ezentúl az állampénztárba leendő beszolgáltatása folytán a költségvetésben irányoztatott elő. Mint lényegesen új előirányzatot a következőket emlitem meg: A budapesti I. ker. kettős (elemi és polgári iskolai) tanítóképzőnél a 13-ik rendes tanár eddig 1.000 frtban megállapított fizetése a többi rendes tanár fizetésével egyenlő magasságra, 1.300 forintra emeltetett és részére is 200 frt helyipótlék és 300 frt lakbér elő­irányozásba vétetett; a gyakorló iskolánál alkalmazott 8 tanitó fize­tésére megállapítva volt 7.600 frt helyett 8.200 frt lett előirányozva, hogy azon két tanitó is, kik már évek óta segédtanítói minőségben szolgálnak, rendes tanítókká előléptettessenek. A 11. folyószámnál egy asztalos előmunkás fizetésére 800 frttal több lett előirányozva, mely összeg a múltban a tanműhely jövedelméből fizettetett. A gazdaság és kertészet, valamint szőlőmivelés tanítására 1.000 forint fizetéssel és 200 frt lakbérrel új tanítói állomás szerveztetett, melyre azon oknál fogva nagy szükség mutatkozott, mivel ezen intézet van hivatva arra, hogy a vidéki elemi iskolai tanitóképez­déknek a gazdaság gyakorlatában is beavatott tanárokat szolgáltasson. Ezen állomás szervezése folytán a mellékóraadó tanítók díjazására, a mult évben megállapított 1.100 frt 430 frttal csökkent. Meg­szüntettem a zene- és énektanitói állomást 600 frttal; e tanitó teendőit ezentúl óraadók látják el. A máramaros-szigeti állami tanítóképzőnél a tényleges álla­potnak megfelelően egy rendes tanár illetményei töröltettek, a znió­váraljai képzőnél ellenben egy tanár illetményével több irányoz­tatott elő; a dévai képzőnél egy rendes tanári állomás meg van szüntetve.

Next

/
Oldalképek
Tartalom