Állami költségvetés - 1889

Vallás és közoktatásügyi ministerium - A VALLÁS ES KÖZOKTATÁSÜGYI MAGYAR KIRÁLYI MINISTERIUM 1889. ÉVI KÖLTSÉG-ELŐIRÁNYZATÁNAK INDOKOLÁSA

6 geinél a szükségletek megszorításával, — mint azt az 1887. évi zárszáinadás is igazolja, — némi megtakarítás lévén elérhető, e rovat összegét 1.000 forinttal leszállítottam. Tanintézetek. A budapesti kir. egyetem. (3. czim. 1. rovat.) A budapesti egyetem javadalma, mely már a múlt évben 1963 forinttal alászállittatott, az idén ujabb 12 79 frttal lett kevesebbre előirányozva. Ezen rovat beosztásúban következő lényegtelen változások történtek. A tanári fizetéseknél emelkedés mutatkozik a jogi és bölcsé­szeti karoknál, hol 2—2 rendkivüli tanárnak rendes tanárrá elő­léptetése terveztetik; ellenben csökkenés az orvostudományi karnál, hol egy rendes tanszéket, t. i. a gyermekgyógyászatit, mely a tanár halála folytán már több éven át nem volt betöltve, miután e tan­szék főleg csak személyhez kötött volt és rendes tanárral betöltése egyelőre nem okvetlen szükséges, beszüntettem. A mi a jogi és bölcsészeti karoknál tervezett előléptetéseket illeti, azok mindegyike ugy a tanszak fontossága, mint az előadó szolgálati ideje s jeles tanári működése folytán indokolt s engedé­lyezésük esetén az egyetemnek több izben megújított, eddig pénz­ügyi tekintetekből el nem fogadott méltányos kívánsága fog telje­sedésbe menni. Arról van ugyanis szó, hogy a jogi karon az államszamvitel­tan és a statisztika nyilvános rendkivüli tanárai nyilvános rendes tanárokká léptettessenek elő. Az államszámviteltan tanszéke nincsen ugyan eddig szerves összefüggésben a jogi karral, azonban ezen tudományágnak, mely az állami gazdaság alaki részeit, vagyis a gazdasági rendtartást tudományos alapon tárgyalja, nagy fontossága a jogi és államtudo­mányi oktatás terén kétségtelen. Tekintve továbbá az illető tanár jeles tudományos és tanári működését, valamint azon körülményt,

Next

/
Oldalképek
Tartalom