Állami költségvetés - 1888
Belügyministerium - INDOKOLÁS A MAGYAR KIR. BELÜGYMINISTERIUM 1888. ÉVI KÖLTSÉGVETESÉHEZ
5 A központi igazgatásra nézve iuég meg kell jegyeznem, hogy annál a teendők folyton szaporodnak, a mint az az 1883. évi s azt követő költségvetések indokolásaiban tüzetesen kitüntetve van. Az 1886. évi összes ügyforgalom 141.702 számot tett, tehát ismét 5626 számmal többet, mint volt az 1885. évi 136.076 számmal. E munkatöbblet egy egész ügyosztály teendőinek felel meg. S ha azzal szemben mégis a központ személyzetének, bárha legcsekélyebb szaporítását, illetve ennek kérését mellőzöm, kétségtelenül tanúsítom, hogy az ország pénzügyi helyzetét lelkiismeretesen figyelembe veszem. S számitok a belügyministerium tiszti karának eddig is tanúsított szorgalmára, mely a legnagyobb erőinegfeszitéssel jár s számítok azon ifjak munkaerejére, kik munkálkodásukat jó remény fejében hosszú időre díjazás nélkül ajánlják fel. Főispánok és a budapesti főpolgármester fizetés és lakbérei 1888. évre. XV. fejezet, 5. czim. 1888. évre előirányoztatik .... 327.320 frt, 1887. , helybenhagyott hitel . . . 321.342 „ mutatkozik több szükséglet 5.978 frt. Ezen több szükséglet a főispánok mellé ujabban rerdszeiesitendő 6 titkári állás költségeiből keletkezik; jelesül: 1 1.000 frt fizetéssel 1.000 frt, 300 „ lakbérrel 300 „ 2 ä - . 900 „ fizetéssel 1.800 „ „ ä 300 „ lakbérrel 600 „ 3 a 600 „ fizetéssel 1.800 „ „ ä 200 „ lakbérrel 600 „ Együtt 6.100 frt; ebből levonva intercalarera 2 0/ 0 122 „ Marad 5.978 frt, Az 1886. évi XXI. t.-cz. 61. § a felhatalmazást ad, hogy a főispánok mellé, a szükséghez képest, titkári állásokat rendszere-