Állami költségvetés - 1888

Igazságügyi ministerium - INDOKOLAS A MAGYAK KIR. IGAZSÁGÜGYI MINISTERIUMNAK 1888. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

34 Ezen fegyintézetnek 700-nál több lakosa között ugyanis a római katholikus hitfelekezethez tartozó fegyenczek száma megköze­líti az 500-at. már pedig ennyi hitsorsosát egyetlen egy lelkész képtelen a kellő vallási és erkölcsi oktatásban részesíteni, főleg Sopronban, a hol a magánelzárás, mint már rendszeresen épített, uj fegyházban, a legkiterjedtebb módon foganatosítható, s a hol ennélfogva a lelkész feladatát nem csak az isteni tisztelet végzése, hanem legfőképen a magánelzárásban lévők gyakori látogatása képezi. Változást szenved ezen fegyintézet 3. alrovata alatt a „szol­gák fizetése és lakpénze" ezimén eddig megszavazva volt összeg is mert míg eddig mind a 7 főfegyőr 40 forint lakpénzben részesült, addig a jövő évtől f->gva csak 2 főfegyőr tartja meg lakpénzét, a többi -5 főfegyőr pedig természetbeni lakást nyervén, lakpénz-illet­ményét elveszti. De változik ezen alrovat annyiban is, hogy a folyó évre enge­délyezve volt 32 másodosztályu fegyőr elégtelennek bizonyulván, ezek számát 46-ra felemelni s a megfelelő illetményeket is, és pedig fejenként 250 frt fizetést és 40 frt lakbért, előirányozni kellett. A fegyőrök számának ezen szaporítását a kellő biztonság és a házi rend fentartása mellőzhetlenné teszi, s még a felemelt fegy­őri létszám mellett sem lesz a soproni fegyintézet őrszemélyzete aránylag számosabb, mint a többi fegyházaké. A most emiitett fegyőri létszám-emelésnek szükségszerű követ­kezményét képezi, hogy az 5-ik „természetbeni járandóságok" czimü alrovat alatt 14-gyel több fegyőri egyenruházat költsége vétessék fel. Végre költségemelést okoz ezen fegyintézetnél az, hogy a római katholikus isteni tisztelet megtartásához megkívántató egyházi szerelvények e helyen még ez ideig hiányozván, ezek beszerzésére a 6-ik alrovat alatt az eddig is megállapítva volt 50 frton felCi 1 egyszersmindenkorra még 300 frt volt előirányzandó. b) Bevétel: az 1887. évre megállapittatott . . . 6.000 frt, az 1888. évre előirányoztatik . . . 11.000 „ tehát több ~ 5.000 frttal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom